Horváth István: Szerkesztő a vészkorszakban. Illyés Gyula és a Magyar Csillag (Budapest, 2014)
1. Fejezet. A teljes Sándor Kálmán-Illyés Gyula-lelvlelezés (1943-1946)
vüen [várva] és biztosan várva a jövőt, a maga igazát. Meglehet, egy tömegsírban fekszik. Hét-nyolc évvel ezelőtt, mikor rám is elkövetkezett a világtól való csendes elvadulás ideje, mikor elszakítottam az addig is ritka társasági és baráti szálak utolsóit is, féléjszakákat vele ültem át együtt. Olyan kocsmákba vezetett, ahol engedélykérés nélkül telepednek le az ember asztalához a napszámosok és szeneslegények. Ezekkel sem beszélt, ezek közt sem az ,élményt’kereste. Épp csak figyelte őket. Ez volt az ő szemében a figyelemre és könyörületre méltó élet, ahogy az olvasó [az itt következő lapokon is látni fogja.] e baráti gondozásban s - mégis, ma is - utólagos jóváhagyás reményében megjelenő könyv lapjain is látni fogja. Illyés Gyula” Ekkor azonban váratlan fordulatként az Anonymus Kiadó hírt kapott arról, hogy Sándor Kálmán életben van. Ezért 1945. november 23-án az elkészült előszót egy levél kíséretében visszaküldte Illyésnek.24 Anonymus Irodalmi és Művészeti Kiadó Részvénytársaság Budapest, VII, Somogyi Béla-út 25. Telefon: 428-726 1945. november 23. ״Illyés Gyula szerkesztő úrnak, Budapest Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Azt az örvendetes hírt kaptuk, hogy Sándor Kálmán barátunk és munkatársunk életben van és nyilvánvalóan az első adandó alkalommal hazatér. Ilyen körülmények között nem merjük felhasználni könyvének előszavaként igen tisztelt Szerkesztő Úr kéziratát, sőt a regény kiadásával is várunk addig, amíg a kézirat szerzője a regényt saját kezűleg imprimálja és ellenőrizheti a távollétében történt javításokat. Fenntartjuk azonban magunknak azt a jogot, hogy Sándor Kálmán barátunk hazaérkezése és a tőle nyert imprimatúra után újból igen tisztelt Szerkesztő Úrhoz fordulhassunk a regény bevezetője érdekében. Addig is kérjük, fogadja őszinte tiszteletünket és nagyrabecsülésünk nyilvánítását. Teljes tisztelettel [olvashatatlan aláírás]” Sándor Kálmán tehát életben volt, de helyzetéről, sorsáról még mindig nem lehetett semmit tudni, így 1945 novemberétől újabb hónapokat kellett várni az író jelentkezéséig. Ez az első életjel volt 1946 májusában a Zord idők, melyben Sándor Kálmán beszámolt - a tőle megszokott igen sajátos stílusban - a Dachauban tapasztalt borzalmakról. A dachaui koncentrációs tábort 1945. április 29-én szabadították fel az ame- 37