Horváth István: Szerkesztő a vészkorszakban. Illyés Gyula és a Magyar Csillag (Budapest, 2014)
2. Fejezet. "A megölhetetlen" A teljes Salamon Ernő-Illyés Gyula-levelezés (1940-1944)
lezése Illyés Gyulával ismét rendszeressé vált. Az ekkortól írott - immár rövi debb - leveleiből jól érzékelhető az Illyés Gyula iránt érzett tisztelete és barát sága. S hogy ki volt Salamon Ernő Illyés Gyula szerint?113 ״Egy boldog elégedetlen! Egy forradalmár, aki nem győzi dicsérni a világot. Egy kérlelhetetlen szegény, aki örömmel szívja tele magát a világ és a maga gyötrelmes állapotában. Ennek az ellentmondásnak a tündéri - költői - feloldásával hódítottak meg engem Salamon Ernő már első versei. Ez áradt személyéből is, ez ragyogott ki a szeméből, a mosolyából. A kézfogásából szinte. Ösztönzője, útcsinálója, verseinek már akkor árnyalatos értékelője, Déry Tibor tette elém Salamon Ernő első verseit. Annyit remélt írónktól, mint egykor József Attilától. Vidéken írom ezeket a sorokat, nincs könyvtárpolc, amelyről levehetném Salamon Ernő akkori költeményeit. Igen nagy pedig bennem a kívánság, hogy varázsuk ismét megillessen. S íme, hirtelen ez a varázs a versek közvetítő szolgálata nélkül is itt van. Egy fél percig kell csak csöndben maradnom, fülelnem valamiféle távolságba, és teljesen benne vagyok Salamon Ernő költői világában. Ez nem kis szó; nem csekély próba. A költők nem a versekért írják a verseket. Hanem azért, ami a verseken át majd belénk árad, bennünk marad. Gazdagítsa - egyre kamatozóbban embervoltunkat. És most még világosabban látom Salamon Ernő alakját. Nem csak azt a nagydarab, mosolygós, fekete fiút, akivel - a versei után - Déry Tibor egy télies délelőtt összeismertetett a budapesti Florenc kávéházban. Hanem a versekből fölálló alakot, a teljes költőt. Aki test nélkül is jelenvaló tud lenni, tapinthatóan szinte, keze-megfoghatóan. Rettenetes, hogy elpusztult. Máig nem csitul az elviselhetetlensége annak, hogy elpusztult. Mit tehetünk? Ölelgessem azt az árnyat, amelyet hús-vér mód elevennek érzek, amely ma született gyermekek százezrét túl fogja élni, de aki mégse volt velünk aztán, nem járta be azt a pályát, amelyen megindulni láttuk, s amelynek oly szépen kilátszottak állomásai, magaslatai. Amelyek most hiányoznak. Oly fájdalmasan hiányoznak, mint maga az eleven, kedves fiatalember, aki Salamon Ernő névre hallgatva áll a költők megölhetetlen sorában. I. Gy. Tihany, 1967. IV. 28.” 69