Kármentő Éva: Muszter. Kis magyar család- és filmtörténet a vágóasztal mellől (Budapest, 2017)

Harmadik fejezet

ok, per és ítélet nélkül, majd ’53-ban szabadult. Együtt laktak a húgával, Liával meg a sógorával, Tóth Bálinttal, akivel együtt voltak a börtönben is. Gábor Pali pedagógus családból jött, két fivére volt és özvegy édesanyja. Kardos Feri1 mamája is tanár volt és özvegy, és volt egy nagyon vagány gimna­­zista öccse, Kardos Pityu. Kézdi-Kovács Zsolt2 papája vegyész volt, és volt egy öccse és egy húga. Rózsa Jancsinak3 sem élt az édesapja, egy idősebb nővére volt, de valahogy Jan­­csirái tudtam a legkevesebbet. Csala Karcsi4 év végén elment a bölcsészkarra, nem tetszett neki a főiskola, ké­­sőbb filmesztéta lett. Major Sanyi kiesett év végén. A tévében dolgozott később szerkesztőként. Szabó Pista5 meg én voltunk a legfiatalabbak, de Pista akkor már tekintélyes rá­­dióriporternek számított, az Ifjúsági Rádiónál külsőzött mint Padisák Mihály nagy reményekre jogosító jobbkeze. A családjáról bőségesen tudható minden a későbbi filmjeiből, talán csak az nem, hogy volt egy nővére is, de furcsamód őróla egy szó sem esik a filmekben. Két külföldi hallgató is volt, egy koreai, Chö Cang Szunak hívták, kedves, то­­solygós fiú, alig értett valamit magyarul. Őt az ״októberi sajnálatos események” után hazahívták, nehogy megfertőződjön a mi felforgató eszméink által. A másik egy bolgár kádergyerek, Zaharjev Eduárd,6 röviden Edu. Sötét bőrű, göndör, vadóc fiú, ő sem tudott sokat magyarul. Remekül mulattunk, amikor ő meg a koreai fiú magyarul vitatkoztak egymással. (Bocsánat, csak most jutott eszembe, hogy egy másik Szabó István is kezdett velünk akkor szeptemberben, de ő, amint tehette, már decemberben külföldre tá­­vozott.) Október végére lassan összerázódtunk, elkezdődtek az elméleti órák, néha Má­­riássyt is láttuk. Makk7 akkor forgatta a Ház a sziklák alattot, ő nem járt be. Bacsó Péter8 tanított dramaturgiát, sosem felejtem el az első alkalmat, amikor valami poén után felharsant jellegzetes nevetése, ami talán leginkább vidám sza­­márüvöltésre emlékeztetett. Először döbbenten elnémultunk, aztán csillapíthatat­­lan kacagás tört ki rajtunk, mint Karinthy osztályán. A főiskolán már javában zajlott az élet, a Petőfi Kör szelleme addigra szétszi­­várgott az egyetemekre, a miénkre is, igaz, erről mi, gólyák nem sokat tudtunk, de a KISZ-ben zajló viták híre valamiféle reformokról minket is elért. AZ A NAP 1956. október 23. rendes tanítási napként indult, reggel a fiúknak honvédelem órá­­juk volt a Vas utcában, abban a teremben, ahol az oktatáshoz szükséges puskákat 1 Kardos Ferenc (1937-1999) Balázs Béla­­díjas filmrendező, producer és forgató­­könyvíró, érdemes művész. 2 Kézdi-Kovács Zsolt (1936-2014) Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró. 3 Rózsa János (1937-) Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, filmproducer, érdemes művész. 4 Csala Károly (1939-) filmkritikus. 5 Szabó István (1938-) a Nemzet Művésze, Oscar- és Kossuth-díjas film­­rendező, érdemes és kiváló művész. 6 HEduard Zahariev (1938-1996). 7 Makk Károly (1925-) a Nemzet Művé­­sze címmel kitüntetett, Kossuth-és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, színész, érdemes és kiváló művész. 8 Bacsó Péter (1928-2009) Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész. 107

Next