Kármentő Éva: Muszter. Kis magyar család- és filmtörténet a vágóasztal mellől (Budapest, 2017)
Első fejezet
a történet persze nagyon tetszett nekem gyerekoromban, százszor is elmeséltettem nagyanyámmal. Bertuska gyerekkori játszópajtásának, Rozinak a szülei napszámosok voltak, szőlő-munkások, szóval a legszegényebb népekből valók. Rozi nénit meg az urát Fazekas Albertnak hívták - a háború után még én is ismertem. De addigra már igen meggazdagodtak. Szorgalmasan dolgoztak, rengeteg szőlejük lett meg egy pálinkafőzdéjük, úgyhogy mire az oroszok bejöttek, már akadt mit elvenni tőlük. Nagyanyám testvérbátyjának, Zsiga bácsinak és a feleségének, Ilonka néninek is lettek gyerekei, két lány, de én csak az egyikről tudok. Lehetséges, hogy a másik még gyerekkorában meghalt. Viszont Tibort, a legkisebbet ismertem. Ő túlélte a háborút, és jó hosszú élet jutott neki. A lány, Rózsika jól ment férjhez, egy ékszerész vette el. De Rózsikát a férjével meg a kislányával együtt, mindegyiküket elvitték annak idején Auschwitzba. Egyikük sem jött vissza. EGER 1907-ben házasodott össze a nagypapa és a nagymama, 08׳-ban született anyám, a legidősebb, aztán 10׳-ben Béla bátyám és 14׳-ben Gyuri6 bátyám. Hát rá mondhatjuk, hogy az egyetlen ״csillag, mely feltűnt a család egén”. A megmaradt képek közül ez a kedvencem. Nagyanyám, még elég fiatalon, de büszkén, már három gyerekkel körülvéve, anyám kissé morcos, úgy hétéves lehet, Béla, elálló fülekkel és játék karikával a hóna alatt, Gyuri, néhány hónaposán, már nyiladozó gyanútlan kedéllyel az arcán. A másik képen anyám látható, talpig csipkében mint koszorúslány. Akkoriban a vár alatt laktak, az Almagyar utcában, egyik oldalukon a várral, a másíkon a régi temetővel. A ház alatt pincék hosszú sora, amik belecsatlakoztak az egri kazamaták rendszerébe. Ott töltötték a gyerekkorukat, és erről később mindegyikük ragyogó szemmel mesélt. Hogy az micsoda nagyszerű dolog, titokban lehordani mindenféle ócska bútort, ott tanyázni, kutatni a föld alatti folyosókat, egyszóval, gazemberkedni. Eger nagyon kellemes város volt, még az én gyermekkoromban is. Volt gyógyvíz, strand, sportuszoda - azt hiszem, még ma is megvan, talán műemlék lett azóta - odajártak a gyerekek úszni, meg a patakra. Nagy park is volt, az Érsekkert. Aztán jött a háború, az első háború. Nagyapám talán katona is volt, mert nagymama emlegetett valami Przemyslt. Találtam egy képet, amin nagyapám látható, de nem tudom megállapítani, hogy katona-, vagy tűzoltóruhát visel-e rajta. Mindenesetre, ha besorozták is, átvészelte. Anyám mint koszorúslány 6 Illés György (1914-2006) kétszeres Kossuth-díjas operatőr, filmpedagógus. 13