Kőbányai János: A Magyar zsidó irodalom története. Kivirágzás és kiszántás (Budapest, 2012)
Képek 3.
csak az igazi felelősöket takarta homályba, de Kertész Imre írói tartásátói, állhatatosságától is megvonta a legalább utólag kijáró elismerést. A modern magyar irodalom születése óta túlnyomó többségben zsidók (vagy zsidó származásúak) mondják meg, hogy ki a jó író, kikből áll a magyar irodalom kánonja. Mint szerkesztők, mint irodalomszervezők, mint kritikusok s szélsőséges helyzetekben mint valódi hatalommal bíró kultúrpolitikusok vagy szamizdatosok. Ez az ״írócsináló” apparátus, esináltak írókat a szamizdatban is: például Petri Györgyöt (Budapest, 1943- 2000, Budapest) vagy Eörsi Istvánt (Budapest, 1931-2005, Budapest). Ezen a holokauszt rettenetes pusztítása sem változtatott és semmilyen rendszer- vagy kormányváltás. Mert nem változtathatott. A középosztály vagy a modern polgárság zsidó gründolás volt Magyarországon, s ha megmaradt itt zsidó (mily sokféle szerencsés körülmény okán, mint láttűk, de maradt), a túlélők nem tehettek mást, mint hogy sorstalanságuk helyett sorsukat folytassák, s vele ezt a funkciót is. (Sokszor - ez a magyarság és a zsidóság konfliktusának lényeges oka - a kulturális trendnek ezt a támogatását vagy meghatározását a magyarság többsége ellenére vitték végbe.) Utólag megállapítható, hogy ezt a felelős szellemi munkát a zsidóság jó szemmel és ízléssel látta el, néha még pártfunkciónáriusi pozícióban is. Nélkülük nincs Ady Endre, Móricz Zsigmond (ezt mindketten maguk is elismerték), József Attila, Nyugat, a magyar progresszió három nemzedékét is felfuttató-menedzselő folyóirat vagy a külön József Attila kedvéért alapított Szép Szó, de ez a vonal elvisz Juhász Ferenc (Biatorbágy, 1928) vagy Esterházy Péter (Budapest, 1950) recepciójáig is. Egyetlen irodalmi vagy szociológiai jelenség észrevételében vagy el- és befogadásával szemben mutatkoztak vaknak és hisztérikusan elutasítónak s könyörtelenül makacsnak: mégpedig a zsidó irodalom, művészet, azonosság, entitás bármilyen műfajú megnyilatkozásának tárgyában. (Ez alól egyedül Osvát Ernő, a Nyugat alapítója s legtehetségesebb szerkesztője volt kivétel, aki végrendeletében is meghagyta, hogy Illyés Gyula mellett Pap Károlyt kell támogatni, ha ő már nem lesz.66) A magyar zsidó asszimiláció még a holokauszt tapasztalata után sem hagyott fel ezzel a zsidóságot megtagadó s a magyarság taszító ölébe bújó hagyományával. (S persze ez az ״önsorsrontó” attitűd károsítja, sorvadásra ítéli az egyetemes magyar szellemet is, amelyért - minden bizonnyal •596 •