Kőbányai János: Beat[Korszak]regény (Budapest, 2023)
Mondatjel az „Ifjúság múzeuma" lezárt tárolóján
próbákon zenéltek, mert az Omega tagjainak egy része - minő rang, büszkeség - a „Jóskában” végzett... Eötvös Klub, Kinizsi Klub, E-Klub... A Balatonföldvárról minden nap az alkonyba sűrűsödő tó közepére cirkálni induló hajó, ahol 1967-ben először vetették le a „fehér ing és nyakkendőt”, és mint a Bravo, a Salut les Copains poszterein, farmerben, színes „csicsás” ingekben mutatták föl magukat előttünk (a különböző színű kordbársony nadrágjaik márkáját - akár az autó két rendszámtáblástól - jól megjegyeztem: Super Rifle volt), miközben a kempingben a két barátommal megosztott sátorban - első nyáron szülői felügyelet nélkül, a gimnázium második és harmadik osztálya között - szépen kisimítva, kiterítve atyám szálkás blézer öltönye foglalta el a legnagyobb teret, nehogy összegyűrődjön... Trombitás Frédi, az első magyar beat nagylemez (LP) a bordó műbőr borítású orosz hordozható lemezjátszón, ugyanazon év karácsonyi vakációjában az első Katival (harangszoknya, Mireille Mathieu-frizura, pattanásos arcbőr), szőnyegen heverve, az azóta a boltokból eltűnt albán pálinkát, a Raki Rushit kortyolgatva, a „Kossuth Lajos mint jobbágyfelszabadító a nép ajkán” című középiskolás tanulmányi versenyre készülő dolgozatom írása felhevült szüneteiben, a lemez dalaival egybefonódott, szűz, de azért a ruhán áttűző, erekciót hozó szeretkezések felfedezés-íre... Ezt az emlékezés-szárnyfolyosót azonban nem tárom föl. Maradjon benne minden úgy, ahogy hagytam. Porosan. Ifjúság-hímporral belépetten. Látogató nélküli múzeumként. Befalazottan, mint szegény Mayer Fanny lakosztálya Kárpátfalván. Ezúttal nem jött senki a segítségemre, hogy kibontsam, így csak egy jel kerül most az elrejtett folyosó titkos nyílására. Mert mégis itt jártam. Megérintett. Megérintettem. Ki nem fosztott, el nem adott kincsesbánya lesz ez Kárpáthy Zoltán számára, ha darab idő elteltével múltja (tudományos és szélesebb értelemmerejű szóval: identitása) keresése közben őt a jel megérinti ismét, s így a partnerre talált emlékezés falán áthatolva beléphet majd az „ifjúság múzeumának” e tárolójába is. A jel a muzsikából mégis fölérkezett mondat-gondolat: „A tabáni koncert is olyan az életünkben, mint a szivárvány: az elejétől a végéig átíveli a pályánkat. Aztán a szivárvány nagyon szépen és gyorsan szertefoszlik. S ott marad a helyén a napsütés vagy az eső.” 263