Kőbányai János: Beat[Korszak]regény (Budapest, 2023)

Ne menj el | A Tolcsvay testvérek

jöhessen. S a Parlamentnél történtek a ramazurik. Sikerült vala­hogyan elfutnia onnan. Nagyon későn ért haza. Az volt az első szava: „Sehova nem mentek, itt maradtok." De ők másnap kimerészkedtek. Fölöltözködtek azzal, hogy mégiscsak elmennek az iskolába. S ahogy reggeli után kiléptek az ajtón, előttük egy jó tíz centire a falba fúródott egy golyó, így, hogy csiiiiiijuuuu... puff. Egy eltévedt lövedék. Mindenki a rádiót hallgatta. Egyfolytában csak a rádiót. Csak zene ment. Néha-néha beszédek. A Nagy Imre így, a Nagy Imre úgy. A Gerő így. A szomszédjuk - aki később a fiának, a barátjuknak küldte az Elvis Presley-lemezeket - hasogatta a fát az udvaron. „Na, utoljára vágom itt a fát" - ezt mondta. Mindenki a disszidálásról beszélt. Az maradt meg benne az átmeneti kabátról, hogy ez az a kabát, amelyben át kell menni. És amikor elkezdődött az iskola, sokan hiányoztak. Még karácsonykor is fújta az égett papírt a szél. Ira­tok szanaszét. Be-belepte az ide-oda sodródó pernye a kövezetét. Nem voltak művészi ambícióik. Nem azért tanultak zenélni. Mint ma, hogy iparművészt csinálok a gyerekből, mert az jól keres. A polgári nevelés alapelve: a zenével meg kell ismerkedni. Ez elkerülhetetlen. Nélküle sivár az élet. Ma már az iskolákban is szinte megszűnt az énektanítás. Nagy kár. 1961-ben került be a Rákóczi Gimnáziumba. Ők voltak az utolsó tiszta fiúosztály. Még élt a Rákócziánum - a jogelőd­­, a katonai iskola szelleme. Erős svádájú tanárok okítottak. A mai gyerek azt sem tudja, mi a notesz. Egy tanári notesz. Egész évben nem ír egy jegyet sem az osztálynaplóba. Az a kis notesz őrzi az összes tanít­ványa viselt dolgait. Tanította a Tettamanti Béla bácsi is, a híres matematikus dinasztiából, akik József Attilát is tanították. Zenekarcsinálós osztály voltak. Ahogy ősszel elkezdődött az iskola, az első dolog, amit a gimnáziumban hallott, a Twist and Shout és a P S. I Love You című Beatles-nóták. Egyik osztálytár­suknak az apja üzletkötőként gyakran járt Nyugatra. Ő hozta a lemezeket és a kis Geloso típusú olasz magnót. Három dal, ha rá­fért a keskeny szalagjára. Lefordították a dalok szövegeit. Kezdődött a hosszú haj. A hos­­­szúhaj-növesztés. Az osztályfőnök személyesen vitte el levágatni a haját. Keményen kopaszra. Az osztályban két zenekar is összeverődött. A Wanderers és a Mistral. Arra jöl­alakultak, hogy az egyik osztálytársuk, Varjasi Tamás - most iparművész - apja tánctanár volt. Ő vezette a híres Varjasi-féle tánciskolát. S megengedte, hogy az ötórai teán más­fajta, beatzene szóljon. Ne csak foxtrott, tangó. És akkor elkezdtek fúrni-faragni. írt a Charing Cross Roadra a Selmer cégnek, hogy küldjenek prospektusokat, hogyan néz ki egy basszusgitár. A Várban a követségi épületekből kidobálták a prospektusokat. Ő összegyűjtötte, írt a címekre. Például írt a Rolls Royce cégnek, hogy küldjenek prospektusokat. Küldtek. „Dear Mr. Tolcsvay­­ le­hetett tizenhárom éves­­, ezt és ezt a modellt, ebben és ebben a színben, ekkor és ekkor tudjuk szállítani." A Selmer „szállította" az első gitárja rajzát. A hangszer testét egy vécédeszkára rajzolta ki. Százötven forintért vett keményfát, amelyből egy asztalos segít­ségével kifaragta a nyakakat. Akkoriban kezdtek eltűnni a nyilvános telefonokból a fejhallgatók. Azokat használták fel a pick-uphöz, az U alakú mágnesre és rajta a kistekercsre. Ha három telefont szét­szedett az ember, az épp elég volt egy szóló- vagy akkordgitárra. Mindegyik húr alá kellett egy-egy mágnes. A basszusgitár megelé­gedett két telefonnal. Érdekes, hogy a zenélési őrülettel párhuza­mosan rögtön akadtak olyan srácok, akiknek a beat elektrotech­nikai oldala tetszett. Ott volt a Nagy Magyar Gyűjtőfogház, a MOM 14. Odajárt mindenki, aki nem gimnáziumban koptatta a padot. Elektroműszerésznek készültek, mert az úri szakma. Mind tudtak erősítőt meg minden szükséges egyebet fabrikálni. 37

Next