Kőbányai János: Izrael az új népvándorlás korában, naplók, interjúk, riportok, esszék, 1984-2018 (Budapest, 2018)
III. Kettős gyökér
KETTŐS GYÖKÉR Novellákkal kezdtem; kafkai stílusban, absztrakt témákkal: konkrét hely és idő nélküli szürrealista történetekkel. Egyre inkább elmélyedve az izraeli élet valóságában, az elbeszéléseim, majd később a drámáim megközelítési módja egyre reálistábbra váltott. Első regényemet, a Szeretőket a jóm kipuri háború után írtam. Ezt még öt másik követte. Ez az utam: a regény, a próza, drámák. Azaz a fikció. A hatnapos háború után bevetettem magamat az Izraelben dúló ideológiai küzdelmekbe is. Részt vettem a létünket érintő kiapadhatatlan vitákban. Esszéket írtam a cionizmusról, a diaszpóráról s az izraeli-palesztin konfliktus etikai problémáiról. A megnövekedett ״területekkel” új helyzettel kerültünk szembe. Kik lakják ezeket a területeket? Arabok, palesztinok? A jobboldal szerint nem léteznek palesztinok. Az irodalom, s különösen a fiatal irodalom nagy többsége a béke, a palesztinokkal való kompromisszumos kiegyezés mellett szállt síkra. Ez Izraelben azt jelenti, hogy a politikai-szellemi küzdelem baloldalán foglaltunk helyet. Ez irányitotta évtizedes harcunkat a jobboldal és a kormányai ellen. Most - 1994 nyarán - nagyon boldogok vagyunk, mert a friss események bennünket, az akkori helyzetfelismeréseinket, prognózisainkat igazolnak. Az álmaink beteljesedtek. Hiszen állandóan ezt hajtogattuk: a ״területekről” ki kell vonulnunk. El kell ismernünk a palesztin nép létét. A saját önmeghatározásukhoz való jogot. A Jordániával történő megállapodás nem nagy újság, ennek a szükségességét mindenki elfogadja. Az igazi áttörést az jelentette, hogy a palesztinokkal közvetlenül álltunk szóba. Mégpedig a PFSZ-szel, amelyet az izraeli közvélemény nagy része eddig terrorista, gyilkos szervezetként könyvelt el. A palesztin nép elnyomása súlyos teherként nyomta a szívünket és lelkiismeretünket, különösen az utóbbi évtizedben. Az ott állomásoztatott katonák és a telepesek viszonya az arab lakossággal megmérgezte az egész izraeli társadalmat, s ezen belül is a fiatal nemzedékeket. A zsidó nép abban a hitben élt mind a múltban, mind a modern korban, hogy harcait az önvédelem igazsága vezérli. Az igazság hiánya bemocskol bennünkét. Fokozatosan rombolta szét az értékeinket, az erkölcsünket. A fiamat nemcsak azért engedtem rossz szívvel Hebronba, Gázába vagy hasonló helyekre ״rendfenntartani”, mert ott fokozott veszélynek van kitéve, hanem azért is,' mert nem tudom azt az igazságot az oldalunkon, amelyért érdemes meghalni. Arra a mindenki előtt ismert tényre, hogy ott asszonyok, gyermekek az ellenfelei, csak borzadállyal tudók gondolni. Nem állítom, hogy az arabok ellenünk folytatott küzdelme igazságos lenne, s hogy az ő oldalukon nem követtek-követnek el szörnyűségeket. Mióta 1986-ban kinyilatkoztatták, hogy hajlandók elismerni bennünket, nekünk is kötelességünk lett volna a hasonlóan kölcsönös gesztus megtétele. Nem tettük meg. Pedig ezzel az intifada mindkét oldalról elkövetett borzalmainak elejét lehetett volna venni. Szerencsére most megkönnyebbültünk. Nem mondom, azt, hogy a konfliktusok sorozatának vége szakadt, hogy már megérkezett a Paradicsom. Épp ellenkezőleg: 214