Kőbányai János: Magyar siratófal (Budapest, 1990)
Az azonosság muzsikái
kemény hangzását idézték vissza, és kamaraformációs megszólaltatásban, amely a rock elementáris erejével hatott. (Szemben a zongorakísérettel előadott Török Erzsi-féle klasszicizáló interpretálással, avagy a rádióban ma is hallható, stílustalan nagyzenekari feldolgozásokkal.) Hatásukra egy szunnyadó, érlelődő igény kelt föl Csipkerózsika-álmából. Tudományos, pedagógiai, szervező tevékenységük során egy mozgalmat segítettek világra, amely néhány éves bábáskodás után mára organikus talajt, hátországot (kultúrát) teremtett maga köré. „Nem úgy van most, mint volt régen” Sebőék stafétabotját, karizmaörökségét a Muzsikás együttes vette át. Sokáig az autentikus tábor (Jánosi, Méta, Kalamajka együttesek stb.) megingathatatlan bástyájának számítottak, s az ő holdudvarukból nőttek ki az autentikusok újabb képviselői is (Téka, Űj Stílus). Másfél évtizedes, műsorról műsorra, lemezről lemezre végigkövethető pályafutásuk, az organikus, a muzsika belső ökonómiája diktálta apró rezdülések, változások fejlődésének példája. Munkásságuk során a reprodukált anyag mozgó, élő népzenévé vált. Újra eredeti lényegévé: a művelői, hallgatói által érzékelt világ hangulatai, érzései, ritmusai médiumává. Tehát az egyszer már elfagyott, eltemetett, ezért mesterségesen rekonstruált anyagról kiderült: tartalmaz még olyan betokosodott mikroorganizmusokat, amelyek megfelelő hőmérsékleten, táptalajon képesek ismét önálló életre kelni, alkalmazkodva tovább osztódni-fejlődni a megváltozott viszonyok között. A. huszadik század harmadik harmada nem tervezetten, de beszüremlett a Muzsikás zenéjébe. Médium-személyiségük nyitottsága, toleranciája befogadta-fölfogta a jelen élő valóságá92