Kőbányai János (szerk.): Holokauszt olvasókönyv (Budapest, 2016)
Tordai Zádor: Volt egyszer, hol nem volt
kezdtem. Ezek könnyebbek. Eléggé módszeresen dolgoztam, igyekeztem fegyelmet erőszakolni önmagámra. Nem azért, mert siettem, mert valami határidő kötött volna, hanem azért, mert ha már egyszerre kitört belőlem, hogy Radnótit fordítsak, arra is rájöttem, hogy hogyan kell. Ennek ellenére a lényeges verseit, azaz: az utolsó verseit legalább ötször-hatszor újrafordítottam. Az Erőltetett menetet is beleértve, amelynek a címét is nemegyszer megváltoztattam. A kis nüanszok a legnehezebbek ebben a versben, amely alexandrinos felépítésű, a legnehezebb volt az utolsó előtti sor, nem, a két utolsó sor, ״de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek! / Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! S fölkelek!” Magyarnak meglepő, hogy mennyi nehézségem támadt a ״barátom” szóval. Itt ugyanis nem barátról beszélünk, a szó igazi értelmében. A héber haver ezt a személyes viszonyt jelenti, ha haverisztának fordítom, nem jó, mert már nem használják, a jadid túl magas. Sokszor a legegyszerűbb dolgok a legnehezebbek. A ״de hisz...”-t majdnem lehetetlenség visszaadni, éppen azért, mert olyan egyszerű. Mostanában sokat foglalkoztat egy kötet terve, amely Radnóti verseivel indulna, a végén pedig egy Sárközi György-összeállítás szerepelne, a közepén Ámos Imre néhány verse és rajza kapna helyet. Ez az összeállítás még jobban megérzékíthetné a magyar zsidóságot. Más, komoly költők a holokauszt korából nincsenek. Fordítottam Füst Milántól is egy kötetet, ő egy szót sem ejt a verseiben a soáról. Hogyan lehet, nem tudom megérteni. A zsidóságát föl lehet fedezni sok-sok verssorában, néha nyíltan is beszél róla. Azt mondja, hogy neki nincs hazája, s nézi a libanoni ősi fát, onnan származom, ilyesfajta kijelentéseket tesz, de a roppant életművében egy szó nem sok, annyit nem szentel ennek a témának. Szép Ernő a prózájában igen, de a verseiben szintén nem beszél róla. Hogy jöhetett létre ez a helyzet? Ez a kérdés. Az egyik magyarázat, hogy az ortodoxia teljesen bezárkózott, attól félve, hogy nem tudja fölvenni a küzdelmet a zsidóság megőrzéséért, csak ha bezárkózik önmaga gettójába. A másik oldal: a neológok nemzedékről nemzedékre teljesen elvesztették a kapcsolatot a zsidósággal. Imigyen fordulhatott elő Vas Istvánnal, hogy csodaként jelent meg neki a modern héber költészet. Ezeknek a költőknek a műveibe van besűrítve a magyar neológ zsidóság sorsa. Az én családom legtöbb tagja is kitért. Nagybátyám, aki Chilébe vándorolt ki, valahol felszívódott az egész családjával, akik már ott születtek, másik nagybátyám, aki Szarvason volt földbirtokos, dr. Készt Ármin, szintén ügyvéd, kitért 1939-ben vagy 1940-ben, elpusztult Auschwitzban. Legalább még három unokatestvérem élete is erre a kaptafára húzható. A kitérés nem tesz magyarrá, a kitérés nem szünteti meg a zsidóságot. Egy mód van rá csupán, de ahhoz is legalább három generációra van szükség. Sárközi és Radnóti semmiben sem különbözik a neológ zsidó típusától. Ha őket nem számítom zsidónak, akkor hogy vehetem a nagybátyámat zsidónak?! És ha a nagybátyámat nem veszem zsidónak, akkor én miért vagyok zsidó? Akkor a végén senki sem zsidó. Ugyanis nem igaz, hogy a zsidóság választás kérdése, minthogy egy fekete sem döntheti el, hogy ő fekete vagy nem fekete. 1971-ben, amikor megjelent a Radnóti-kötetem, a magyar-izraeli viszony a mélypontján állt. Elküldtem Fanninak a kötetet, de semmi visszajelzést nem kaptam tőle. Megkapta? Nem kapta? Semmit nem tudtam. Radnóti zsidóellenes, pontosabban önzsidó-ellenes vonaláról voltak ismereteim, aminek Fanni is része, esetleg azért ha228 HOLOKAUSZT-GLVASÓKÖNYV