Kőbányai János (szerk.): Holokauszt olvasókönyv (Budapest, 2016)
Tordai Zádor: Volt egyszer, hol nem volt
közel a hatos barakkhoz, a drótkerítés túloldalán; brinzát, málélepényt, Drina cigarettát, kenyeret, fagyasztott zsírt, szalonnát árultak, de főleg csencseltek a műszósokkal a hipistől megmentett cókmókjaikért. Gondosan spórolt tartalékingeket, gatyákat, szvettereket csereberéltek, néha titokban őrzött pénz is előkerült. Egy szőke, göndör hajú bakfis, talán 12-13 éves lehetett, gyakorta feltűnt az árusok között. Bámészkodtam, merengtem a drótkerítés mellett. Karórám nem volt, soha nem is volt, hogy ״bedobhassam” csencselésre; de mégis volt valami, egy kopott, másodkézből levetett angórasál. Miklós tartalék ingét csencselte brinzára és szerb iskolásfüzetekre, ״Avalákra". Az egyik júniusi vasárnap délelőttjén engedélyt kaptunk, hogy kihurcoljuk barakkunkból a priccseket és gyertyákkal égessük a résekből a poloskapeték millióit. Ezen a júniusi vasárnapon, a délutáni zsibvásáron cserélte Miklós ingét Avalákra. Júliusban, az első ״avalai” költeménynek, a Hetedik eclogának, Junger, Háy Kari és néhány fiatal volt az első hallgatósága. Az egyik napon, a sovány estebéd után, Miklós átjött hozzánk az ötös barakkba. Junger Jóska priccsén lógatta lábát és felolvasta versét. Ezeket a perceket felejteni nem lehet. Nem lehet, mert nekünk a vers nem költemény volt, hanem életünk tükre: a tölgykerítés körülöttünk, a fogolytábor... itt álltunk most Miklós előtt rongyosan és kopaszon, igen, mindent elvettek tőlünk a láger őrei, a férgek, az ״ejtőernyős poloskák” ezrei falták éjszakánként testünket, és minden pillanatban felvillant fejünkben a kiűzhetetlen nyöszörgés, élneke szeretteink, van-e még hazánk és ki éli túl a szenvedéseket? Július derekától Miklós esténként, munka után, mind gyakrabban vizitálta barakkunkát. Néha Junger Jóska priccsén lógázta lábát; elmerülve beszélgettek, forgatták Junger Bibliájának lapjait, vitatták Ésaiás könyvét és a Példabeszédeket. Aztán napok múltak, hogy nem láttuk Radnótit a munkahelyen, sem a barakkunkban. Jungertől hallottuk, hogy fogával bajlódik, illetve a sérvével és a gyomrával is. Junger elintézte Bárdos doktor segítségével, hogy Miklósnak a sziklabontásból egy napra menedéke legyen. Aztán voltak napok estebéd után, amikor Miklós a ״földszinti” priccsre, Háy Kari fekhelyére telepedett. Olykor zsebéből előkerült a kis iskolás füzet, vagy csupán irodalomról, néha suttogó hangon a háborús eseményekről beszélgettünk. A hórihorgas Gara Gyuri, a pufók Reiner Bandi, Junger és még többen a fiatalok közül, no meg a bécsi születésű Hirschberger Walter, a Nemzeti Színház volt kellékes főnöke. Az idősebbek, a negyven éven túliak közül sokan nyöszörögtek. Radnóti legtöbbször Arany Jánosról beszélt nekünk, fiataloknak. Tudta, hogy ismerjük Arany János verseit iskolai tanulmányainkból. Majd említette és megismertette velünk Berzsenyi, Babits és József Attila verseit. A franciák közül, mint mondta, legjobban Apollinaire-t kedvelte. A beszélgetések folyamán Barbusse, Lukács György, Kautsky, de még Marx munkássága is terítékre került. Junger Jóska gyakran volt közöttünk az irodalmi beszélgetéseken. Ilyenkor biblikus témák is szóba jöttek, mint például a gazdagság hiábavalósága, a bölcsesség értékelése, a gonoszoknak külső egyformasága és még tengernyi téma, ahogy emlékezem. Junger ilyenkor gyakran lapozgatta fréz-fedelű kopott Bibliáját; megtarthatta, nem került elkobzásra. Augusztus elején Miklós Gyökér című versét olvasta fel barakkunkban. Visszaemlékezve a régmúlt napokra, azon tűnődöm, hogy a vasárnap délutáni ״Radnóti-köri” ANDAI FERENC i RANDEVÚ HEIDENAUBAN 213