Kőbányai János (szerk.): Holokauszt olvasókönyv (Budapest, 2016)
Heller Ágnes: A holokauszt és a nemzedékek
3. A túlélők között gyakran tapasztalható általános lelki eltompulás vagy teljes kiürülés, érzéketlenség önmaguk és a világ dolgai iránt. 4. Ugyancsak gyakori jelenség a túlélők között a nagyfokú, sőt szélsőséges bizalmatlanság - a kívülről jövő segítség, együttérzés, részvét elutasítása. Aki egyszer már megtapasztalta, hogy az egész világ ellene van, könnyen hajlik arra, hogy a feléje irányúló jóakarat mögött is hamis indítékokat, megtévesztő szándékokat gyanítson. 5. A félelem, a szorongás, a bűntudat, a gyanakvás, a bizalmatlanság lelki mechanizmusai a túlélők egész hátralévő életét megmérgezhetik, a már egyszer átélt traumatikus helyzet örök foglyává tehetik őket, s a legkülönfélébb lelki megbetegedések, pszichoszomatikus zavarok forrásaivá válhatnak. Lifton hangsúlyozza azonban, hogy létezik más megoldási lehetőség is: a freudi értelemben vett ״gyászmunka” végigvitele, a traumatikus élmények pozitív pszichés energiává való átalakítása - amelynek során a túlélő igyekszik megtalálni további életének értelmét (a tanúságtételben, a megmaradottak spirituális, politikai vagy társadalmi megújhodásában, az emberi jogok, az igazság védelmében és így tovább) anélkül, hogy megtagadná vagy elfelejtené a múltat. A nemzetközi pszichiátriai, pszichoanalitikus szakirodalom többnyire meglehetősen riasztó, tragikus képet fest a túlélőkről, mély, szinte gyógyíthatatlan lelki sebeikről. A tünetek feltárása és a terápiái lehetőségek körülhatárolására irányuló törekvések már közvetlenül a második világháború után megindultak, elsősorban az Angliában élő Anna Freud kezdeményezésére, aki - munkatársaival, köztük József Attila egykori analitikusával, Gyömrői Edittel együtt - létrehozott egy gyermekotthont, ahová olyan gyerekeket helyeztek el, akik szüleiket, hozzátartozóikat elveszítve maradtak életben.5 A gyermek túlélők vizsgálata szinte külön területévé vált az analitikus pszichoterápiának - napjainkban e terület vezető szaktekintélye az Egyesült Államokban élő dr. Judith Kestenberg, aki tekintélyes anyagot gyűjtött össze a világ legkülönbözőbb részein élő - és időközben felnőtté vált - gyermek túlélőkről. Kestenberg tapasztalatai alapján arról számol be, hogy az üldözött gyermekek az átélt szörnyű élmények hatására elsősorban önkifejezési és kommunikációs képességeiket vesztették el, s alapvetően sérültek azok a kapcsolati rendszerek, viszonyulási sémák, amelyek a normális körülmények között szocializálódó gyermek életét, fejlődését végigkísérik. A túlélő gyermeknek nemcsak a szenvedés élményével kellett megküzdenie, hanem új társadalmi és személyes identitást kellett kialakítania egy holokauszt utáni kultúrában, új struktúrákat és technikákat kellett megteremtenie ahhoz, hogy normális családi és közösségi életet élhessen. Ehhez azonban a túlélők többnyire kevés segítséget kaptak kömyezetüktől, és a mélységesen traumatizált emberekkel a mentálhigiéniai, pszichoterápiás praxis nem tudott mit kezdeni - eltekintve néhány olyan terapeutától, aki hivatásának tekintette, hogy éppen ezekben az esetekben próbáljon segítséget nyújtani.6 De akár gyermekként, akár felnőtt fejjel élte túl valaki a holokausztot, a pszichoanalitikusok szerint mindenképpen olyan regressziónak esik áldozatul, amely a kis5 E. L. Gyömrői: The Analysis of a Young Concentration Camp Victim. The Psychoanalytic Study of the Child, 1963. 18. sz. 484-510. 6 J. Kestenberg - Y. Gampel: Growing Up in a Holocaust Culture. Israel Journal ofPhychiatry and Related Stiences, 1983.1-2. sz. 129-146. 40 H0L0KAUSZT-01VASÓKÖNYV