Kőbányai János (szerk.): Kertész napló. Saul fia-napló (Budapest, 2016)
2 Kertésznapló 2011
játszott el, Madaras József televíziós sorozatában [Eszmélet, 1988] a fiatal József Attilát.) Mi a dudás-sors? A sorstalanságot sorssá értelmező-író önéletrajz. A születés-származás le- és megtagadhatatlan, csak jól megismerhető meghatározottságaiból - idetartoznak a ״kollektív emlékek” is - készen kapott anyagnak a befelé figyelő megismerése és felszínre hozása útján írt (és élt) önéletrajzi elbeszélés. Ez a narratíva Gézánál - akár a Saul fiában - a gyerek, s mégpedig nem egy konkrét, hanem a gyerek mint fogalom, mint egyetemes leitmotiv köré kristályosodik ki. A gyerek köré, akinek ״nincsen apja, se anyja”. Ez Géza életrajzának ama - a ״vége” feliratig kísérő - meghatározó kezdő mondata. Az ő elbeszélése azzal kezdődik, hogy az anyja elhagyta. (Kit? Őt? vagy az apját? A trauma-számlát mindenképp a gyerek fizette meg.) Az életet indító trauma kiheverhetetlen, csak valamilyen önkifejező művészetbe szublimálható-kompenzálható. (Ki nyeri a versenyt? A trauma, vagy a folyton újrafogalmazó önéletrajzi szublimáció?) Az intézeti (árvaházf) évek kitörölhetetlenek - illetve a sziszifuszi módon megkísérelt kényszeres kitörlése a művészet falára íródik föl. Folyamatosan lávázó vulkánként veti ki magából az anyagot, amit ha nem használ fel a művészi önéletrajz, akkor elégeti a művészt. Az intézeti történetekből kiindázó - mint a kollektív emlékezetből szőtt auschwitzi - fikciók a hamvasztókönyvben, a mai napig minden verseskötetében egy-egy fejezetet képeznek. (S ez lesz - az árva fiú anyakeresése - a nagypróza motívuma is, a kéziratot láttam fizikai valójában is Géza bronxi stúdiólakásában, sokszor beszéltünk róla, mint kiadói tervről is. Félek, nem fog megfelelni az elvárásoknak, leginkább Gézáénak. Nem lehet ilyen sokáig írni-formálni. Az epikus szerkezetet és az eredendő emléket legyűri a ráhullámzó sokrétegű másfajta idő. Lehet, csak emigráns társának, Lesznai Annának sikerült ez a fontolva araszolás, aki harminc évig írta a Kezdetben volt a kertet, szintén életrajzi regényt, de ő több mint száz évet fogott át, s őt is épp az ״eltűnt idő” megragadása akadályozta a befejezésben. Lesznai a regényírás mellett rendszeresen írt sok minden mást, azaz edzésben volt - ezt ajánlottam Gézának is, írjon alkalmazott írást: esszét, kritikát, naplót, és fordítson, verseket héber nyelvből. Persze ez a magam tapasztalata - nagyon kíváncsian várom, hogy milyen próza hűlhet ki a tiszta költészet kohójából.) Aki az anyját keresi - megmarad gyereknek. Géza azért választotta a lengyel szakot, mert anyját lengyelnek tudta, s azt képzelte, visszatért Lengyelországba, ő pedig utánament Krakkóba tanulni - ahonnan egy órányira fekszik Auschwitz... Gézát a gyerek mint egyszerre morális eszme s egzisztenciális lelki szükséglet vitte az USA-ba is - felnőtt élete pokolbugyrába. Ahol, - elvileg - mint magyar költőnek, semmi dolga. (Leginkább azért - ismét csak elvileg -, mert ma nincs emigrációs helyzet. De e kérdés kitárgyalása - noha megérdemelné - messze térítene.) 14 KŐBÁNYAI JÁNOS