Kőbányai János: Zsidó szellem ma. Interjúk (Budapest, 1999)
A. B. Jehosua: Aa békéhez vezető vonan sínén
f elismeréseinket, prognózisainkat igazolnak. Az álmaink beteljesedtek. Hiszen állandóan ezt hajtogattuk: a ״területekről" ki kell vonulnunk. El kell ismernünk a palesztin nép létét. A saját önmeghatározásukhoz való jogot. A Jordániával történő megállapodás nem nagy újság, ennek a szükségességét mindenki elfogadja. Az igazi áttörést az jelentette, hogy a palesztinokkal közvetlenül álltunk szóba. Mégpedig a PFSZ-szel, amelyet az izraeli közvélemény nagy része eddig terrorista, gyilkos szervezetként könyvelt el. A palesztin nép elnyomása súlyos teherként nyomta a szívünket és lelkiisméretünket, különösen az utóbbi évtizedben. Az ott állomásoztatott katonák és a telepesek viszonya az arab lakossággal megmérgezte az egész izraeli társadalmat, s ezen belül is a fiatal nemzedékeket. A zsidó nép abban a hitben élt mind a múltban, mind a modern korban, hogy harcait az önvédelem igazsága vezérli. Az igazság hiánya bemocskol bennünket. Fokozatosan rombolta szét az értékeinket, az erkölcsünket. A f iamat nemcsak azért engedtem rossz szívvel Hebronba, Gázába vagy hasonló helyekre ״rendfenntartani” mert ott fokozott veszélynek van kitéve, hanem azért is, mert nem tudom azt az igazságot az oldalunkon, amelyért érdemes meghalni. Arra a mindenki előtt ismert tényre, hogy ott asszonyok, gyermekek az ellenfelei, csak borzadállyal tudok gondolni. Nem állítom, hogy az arabok ellenünk folytatott küzdelme igazságos lenne, s hogy az ő'oldalukon nem követtek-követnek el szörnyűségekét. Mióta 1986-ban kinyilatkoztatták, hogy hajlandók elismerni bennünket, nekünk is kötelességünk lett volna a hasonlóan kölcsönös gesztus megtétele. Nem tettük meg. Pedig ezzel az intifada mindkét oldalról elkövetett borzalmainak elejét lehetett volna venni. Szerencsére most megkönnyebbültünk. Nem mondom, azt, 139