Kőbányai János: Zsidó szellem ma. Interjúk (Budapest, 1999)

A. B. Jehosua: Aa békéhez vezető vonan sínén

f elismeréseinket, prognózisainkat igazolnak. Az álmaink betel­­jesedtek. Hiszen állandóan ezt hajtogattuk: a ״területekről" ki kell vonulnunk. El kell ismernünk a palesztin nép létét. A saját önmeghatározásukhoz való jogot. A Jordániával történő megállapodás nem nagy újság, ennek a szükségességét mindenki elfogadja. Az igazi áttörést az jelen­­tette, hogy a palesztinokkal közvetlenül álltunk szóba. Mégpe­­dig a PFSZ-szel, amelyet az izraeli közvélemény nagy része ed­­dig terrorista, gyilkos szervezetként könyvelt el. A palesztin nép elnyomása súlyos teherként nyomta a szívünket és lelkiis­­méretünket, különösen az utóbbi évtizedben. Az ott állomá­­soztatott katonák és a telepesek viszonya az arab lakossággal megmérgezte az egész izraeli társadalmat, s ezen belül is a fiatal nemzedékeket. A zsidó nép abban a hitben élt mind a múlt­­ban, mind a modern korban, hogy harcait az önvédelem igaz­­sága vezérli. Az igazság hiánya bemocskol bennünket. Fokoza­­tosan rombolta szét az értékeinket, az erkölcsünket. A f iamat nemcsak azért engedtem rossz szívvel Hebronba, Gázába vagy hasonló helyekre ״rendfenntartani” mert ott fokozott veszély­­nek van kitéve, hanem azért is, mert nem tudom azt az igazsá­­got az oldalunkon, amelyért érdemes meghalni. Arra a min­­denki előtt ismert tényre, hogy ott asszonyok, gyermekek az ellenfelei, csak borzadállyal tudok gondolni. Nem állítom, hogy az arabok ellenünk folytatott küzdelme igazságos lenne, s hogy az ő'oldalukon nem követtek-követnek el szörnyűsége­­két. Mióta 1986-ban kinyilatkoztatták, hogy hajlandók elis­­merni bennünket, nekünk is kötelességünk lett volna a hason­­lóan kölcsönös gesztus megtétele. Nem tettük meg. Pedig ezzel az intifada mindkét oldalról elkövetett borzalmainak elejét le­­hetett volna venni. Szerencsére most megkönnyebbültünk. Nem mondom, azt, 139

Next