Komlós Aladár: Irodalmunk társadalmi háttere (Budapest, 2006)
V. Irodalmi életünk tüneteit ezúttal szocioógiai módszerrel fogjuk vizsgálni
minden gondolkodás alól. De csak addig, míg rá nem jövünk, hogy ugyanaz a nép más viszonyok között egészen más eredményt mutat fel. Hogy például a magyarság százötven év óta a nagyszerű költők egész sorát termi. Mit szólnánk ahhoz a tanférfiú־ hoz, aki a különbséget, amely, mondjuk, egy bel- és egy külvárosi iskola növendékei teljesítményének égészében az előbbiek javára mutatkozik, ezek nagyobb tehetségével próbálná indokolni, a diákok családi környezetének, életviszonyainak, az onnan magukkai hozott műveltségi készletnek és érdeklődésnek stb. vizsgálata helyett? A fajelméleti feltevések helyett többet ígér megvizsgálnunk, nem magyarázza-e meg a magyar művelődés sajátos útját társadalmunk szerkezete. Eddig meglehetősen elhanyagoltuk ezt a módszert. Ideje kisérletet tennünk vele. Nem mintha azt hinném, hogy a társadalmi helyzet alapján az irodalmi élet minden jelenségét meg lehet fejteni. Hiszen ha például a két Kisfaludy-testvér közül az egyik a nemesi osztálygőg merev képviselője, a másik meg a reformszellem egyik szabadelvű megtestesítője, akkor nyilvánvaló, hogy egy író megértéséhez nem elég társadalmi helyzetének figyelembevétele, lélektani vizsgálat is szükséges hozzá. Ha viszont meg akarjuk érteni, miért különb költő József Attila, mint egy teljesen hasonló szemléletű elvtársa, nyilvánvaló, hogy ennek megvilágítására megint nem elegendő a szociológia, ehhez esztétikai érzékre és szempontokra van szükség. Még egy darabig folytathatnám a jelenségek felsőrolását, amelyeket a szociológia módszere nem magyaráz meg. De viszont sok mindent, mégpedig alapvető jelentőségű dolgokat megértet, amelyek homályban maradnának nélküle. így megtanít arra, 20