Lengyel András: Ignotus Hugó-tanulmányok. Modernizáció a pallérozódás és a barbarizálódás sodrában (Budapest, 2020)
I. fejezet - Ady és Ignotus fegyverbarátsága Az irodalmi modernitás szerveződésének történetéhez
240 I LENGYEL ANDRÁS csap ki izgató gyanánt az Ady egész költészetéből, a numen adest-es megrendülés attól az önmagától, kiben megvan, mert idegeiben részint le van rakodva, részint szakadatlan áthullámzik rajtuk minden, ami valaha volt és van, csak meg kell jelentetni, fel kell igézni, szóba kell kényszeríteni, ha addig él is az isten, a világ s maga ez az emberük is.” (Ignotus 1914:278.) Formai szempontból a természetességet és a nyersességet említi föl, ״ azért megvan a formája, sőt tévedhetetlen teli ritmustól keményen zárt formája minden sorának, strófájának, versének, sőt, mondom, mint a Vezúvnak, megvan az összetartozó s messziről megismersző formája egész oeuvrejének. Néha, szeszélyből és mindenrefutásból, előfordul egyegy csiszolt megegyezéses darabja is, szonett vagy miegymás.” (Ignotus 1914:279.) Ez a fölfogása Ady költészetének, vázlatossága ellenére, releváns magyarázat, lényeges összefüggést ismer föl. Megvannak azonban a korlátai. S megfogalmazása hátterében, főleg a forma jellemzésénél, kontrasztként, ott van már a „míves” Babits költészete is. (Mellesleg, érdemes megjegyezni, Ady költészetének ez az értelmezése olyan, egymástól is nagyon különböző alkotók Ady-magyarázatát is befolyásolta, mint - horribile dictu - Szabó Dezső vagy József Attila.) Adynak a könyvéről írott kritika nem tetszett. Előbb, még februárban, Hatvanynak tett egy megjegyzést erről: ״ Ignotusom cikke példája annak, hogy mihelyst ma már rólam kell kifelé vallani, milyen ötletes ostobaságokkal térnek ki a bevallás elől még ilyen előkelő tanúk is.” (AEVLIII. 13.) Majd márciusban, már Fiuméból, ugyancsak Hatvanynak, részletesebben is indokolt: ״ Ignotus írt rólam a Nyugatban, bizonyosan olvastad, s én is csak azt mondhatom, előkelő Ignotus-írás. [...] Akkor, amikor a Pesti Hírlapok még úgy írnak a »különcködő« Adyról, mint kilenc évvel ezelőtt, engem a Nyugatnak így látni és így mutatni föl nem szabad. Ez az írás hideg, szeretetlen, óvatos, mely egy-egy furcsa jelzőjével ötször annyit von vissza, mint amennyit előbb tíz sorban adott. Azután még én élek, aktív költő volnék, ügyes-bajos ember, nem ismerem el most még azt a jogot senki számára, hogy emberi gyarlóságaimat így s ilyen formában emlegesse.” (AEVL III. 19.) Érdekes, hogy Ady nem a róla alkotott kép hitelességére reflektál, hanem az aktuális irodalmi harcok szemszögéből mérlegel. S ez a szempont, ha valakinek, hát Ignotusnak ugyancsak a szeme előtt lebeghetett volna az irodalompolitikai harcok nagy részét ugyanis éppen ő vívta meg. Az, hogy most ezt a szempontot, szokása ellenére, nem érvényesítette, árulkodó. Ady joggal érezhette úgy, Ignotus cikke „hideg, szeretetlen”. Közben egy márciusi levelében Hatvany elárulta Adynak, ő volt az, aki bepanaszolta Adyt Ignotusnak. Amikor ugyanis több év szünet után Hatvany újra levelezésbe keveredett Ignotusszal, ״ Ignotus kedves volt, megható és megvető egyben - ahogyan már ő tud és szokott lenni. Neki írtam rólad - amit most, íme, visszavonok.” (REVL III. 211.) Ady egyébként másoknak is panaszkodhatott, mert a reakciókról március 11-én (akkor éppen Velencében tartózkodott) így számolt be öccsének: „Bár Fenyő kijelentette, hogy az egész afféromat megírhatom a Nyugatba, Ignotus is írt egypár legyezgető, engesztelő szót, mégis a te tanácsod szerint cselekszem.” (AEVL III. 16.) Március 13-án Ignotus hosszabb.