Lichtmann Tamás: Az igazságkereső Pap Károly. Monográfia - Pap Károly művei 8. (Budapest, 2001)
Bevezető
Gyulával, egy ideig Kodolányi Jánossal, a Nyugat második nemzedékének néhány tagjával, József Attilával, Szabó Lőrinccel, Illés Endrével, mélyebb eszmei rokonság az asszimilálódott zsidó származású írók körével, Gelléri Andor Endrével, Fodor Józseffel, Szerb Antallal, Sárközi Györggyel, Komor Andrással, Zsolt Bélával - többnyire kevés személyes kontaktussal. Ezen túlmenően nem tartozott egyik csoporthoz, egyik politikai-esztétikai irányhoz sem, járta a maga magányos útját, próféta volt, akinek nem lehettek társai. Amit két évtizede talán nem volt lehetséges olyan egyértelmű határozottsággal megfogalmazni, mint ma (de az értelmezés akkor is ezen alapult): Pap Károly a legkövetkezetesebb magyar zsidó író volt, aki kompromisszumok nélkül őrizte meg zsidóságát, de nem volt hajlandó lemondani a magyar nyelvből adódó kulturális összetartozás tényeiről és lehetőségeiről sem. Azonossága első helyén a zsidóság állt, ez vitathatatlan. Minden további ebből következett. Tragédiája is... Ebben a könyvben más aspektusból próbáljuk megközelíteni az író helyzetét. A világirodalomban- és erre már a kismonográfia is utalt - számos rokona van Pap Károlynak. Említettük annak idején Cervantest, Dosztojevszkijt, Hamsunt, Kafkát, Thomas Mannt és másokat is (természetesen Jézust- de ő nem világirodalmi, hanem vallási-eszmei példa). Ezek a nagy alkotók egy-egy - bár többnyire alapvető - vonásban, motívumban voltak összevethetők Pap Károllyal - mint például Don Quijote naiv, fejjel a szélmalmoknak rohanó erkölcsi lázadása - vagy Dosztojevszkij hőseinek alázatos, vallásós tisztasága. Aki a legtöbb hasonlóságot, sőt rokonságot mutatja fel Pap Károly műveivel, emberi habitusával, életének és műveinek konfliktusaival, az - véleményem szerint - egyértelműen és mélyen gyökerezően Franz Kafka. Ezzel egyetlen pillanatig 9