Petrányi Ilona et al. (szerk.): Zsidó sebek és bűnök és más publicisztikák - Pap Károly művei 7. (Budapest, 2000)
Nagy Sz. Péter: Utószó
házra lesz igaz. Mint ahogy naiv történelemszemléletre utal a kollektív gazdasági rendszer, valamiféle őskommunizmus igényének visszavetítése a gettó falai közé. Nála egy nép feltételezett ״öngyilkossági hajlama” hol erény, hol bűn, a rabszolgasors hol megtartó erő, hol a szétszóratás oka. A nép pedig hol a faj szinonimája, hol pedig a szegényeké. Am e gondolati kuszaságot, kétségbeesett irracionális, metafizikus szellemtörténeti magyarázatkeresést ilyen csodálatos lírai képekbe, művészi metaforákba, mítoszokba öltözteti: ״A népben gyakran az a legelevenebb, ami a múlt. A halottak.” ״El van varázsolva a nép, mint holdfényben a mesebeli erdő, rejtekeiben az ősök, mint jótékony szellők, gonosz lidércek, pajkos manók tovább űzik játékukat. Elevenek és holtak cserélgetik lakásukat: az élők leszállnak a holtakhoz, s a holtak feltámadnak az elevenekben. Szüntelenül folyik ez, minden foganásnál, születésnél számtalan halott mozdul egyet, minden halottal millió eleven tér a sírba. Tükörbe nézel, s egyik szemedből nagyapád tekint vissza rád különösen, a másikból megholt testvéred. Szólsz: s hangod egyik fordulatában valamely távoli rokonodat hallod, egy mozdulat: s ráösmersz valakire, aki régen halt meg. Szüntelen sírok nyílnak meg benned, amikre ráösmersz, s hány mozdulat és nyíló sír, amelyekről sejtelmed sincs!” - írja, s nekünk József Attila ugyanekkor írt sorai jutnak eszünkbe: Az Os vagyok, mely sokasodni foszlik: Apám- s anyámmá válók boldogan, s apám, anyám maga is ketté oszlik s én lelkes egyé így szaporodom. S ha Pap Károly a zsidók őshazáját így álmodja meg e történetfilozófiainak vélt esszéjében: ״Fülledt 313