Reviczky Ádám: Vesztes háborúk, megnyert csaták. Emlékezés Reviczky Imre ezredesre (Budapest, 2008)
Iskola délen
Reviczky ÁdAm: Vesztes háborúk - megnyert csaták bénulás okozta haláláig jó barátom volt) az is megvolt; ő az ünnepi cvikkere alatt letekintve inkább a lépcsőt vétette el, és kissé csetlettbotlott a leckehirdetési oldalról az evangéliumi oldalra átvitt misekönyvvel. Ha az eddig már többször kipróbált tér- és időbeli nagy lépteimmel járok el most is, tanári karunkat nagyszerű karikaturistáink érettségi bankettre készített plakátportréin látom magam előtt, és (most) elgondolkozom azon, mily sokan voltak közöttük az idős, kopasz, amolyan ״kockafejű” őrnagyok és alezredesek. Rosszat nem írhatok róluk, és kapcsolatunk egyértelműen a fölé-alárendeltségi viszonyon nyugodott; de mondjuk úgy, hogy ők már eléggé higgadtak voltak ahhoz, hogy ne sok újat hozzanak kiképzésünkhöz és nevelésünkhöz. Pedig az övék volt a francia és a német nyelv, a történelem, a földrajz, az ábrázoló geometria és filozófia mellett a kémia és a fizika is. Szerencsére azonban a ״kornak megfelelő” haladás szellemét ugyancsak érettebb tanárok és elöljárók képviselték, és a szélsőséges nézeteket sikeresen távol tartották tőlünk. Magyartanárunk, dr. Saád Ferenc pedig - amellett, hogy szinte személyes jó barátként emlékezhetem rá vissza - minden Mussolini-tisztelete mellett vallotta, hogy irodalmunkat Ady és József Attila teszi teljessé, prózában pedig a népi írók. 1938 szeptemberében még nekem is ott lógott a ruhásszekrényemben a főreáliskolás kimenő- és gyakorló egyenruhánk mellett a színére és szabására nézve az erdészek öltözékére hasonlító ruhám, amelynek gyors felöltését egy ismert csengőjelre egyszer-kétszer gyakorolnunk kellett. Nem szerettük, mert a régi gyalogsági öltözékre emlékeztetett; az alsó lábszárra a bokától a térdig tekercselendő posztócsík csak századszorra ״jött ki” úgy, hogy éppen becsatolható volt, és nem szerettük azért sem, mert eredeti célja szerint az antantlétszámellenőrzés kijátszását szolgálva, bennünket Trianonra emlékeztetett. Történt azonban valami, aminek következtében komoly szerepet szántunk ennek az öltözéknek. Az osztály jól értesült tagjai hozták a hírt a Felvidékre állítólag átdobott önkéntes szabadcsapatokról; úgy éreztük, hogy mi vagyunk a legelhivatottabbak arra, hogy Kassa vagy Ungvár vasútvonalain szabotázscselekményeinkkel megfélemlítsük és menekülésre késztessük ״a bitorlókat”. I 236 I