Reviczky Ádám: Vesztes háborúk, megnyert csaták. Emlékezés Reviczky Imre ezredesre (Budapest, 2008)
Országúton - ország nélkül
Országúton - ország nélkül Emlékeztetek az első oldalakra. írtam, hogy voltak, akik kifogdsolták: nem szakított teljesen, illetve nem szakított elég látványosan saját gyökereivel! Én azonban ezt már ott kétségbe vontam. Most is azt mondom, és ezért érzem szinte tragikusnak számunkra a múltünkből magunkkal hozott gátlást: miért nem voltunk fogékonyabbak és bátrabbak egy Ady, egy József Attila figyelmeztetéseire, világuk befogadására, éppen mi, akik azt a magunkkal hozott emberszeretet talaján tovább tudtuk volna szépíteni? A kérdés költői volta mellett talán önteltnek tűnik, s különösképpen azzá teszi a többes első, pedig igazabb benne az elmulasztott lépések fölötti kesergés és az a hit, hogy a már forradalmi mércével is mérhető egyenlőség-testvériség eszméit sem apám, sem én nem fogadtuk el soha egyetlen osztály magántulajdonának... Ám ha ez így igaz, altkor mégiscsak mulasztás történt október közepén, amelyért még hosszan tartó további menetelés volt a vezeklés. Az országutakon haladó szüleim számára Nagybánya már csak emlék volt; minden emberfeletti küzdelmével együtt szép emlék ahhoz a haláltánchoz képest, amely az ország ״szívében” és a valóban kicsire zsugorodott X. KMSZ zászlóalj visszavonulási útvonalán fogadta őket. Azt józan ésszel nem lehetett elképzelni: ״elkötelezetten” nyilas érzelmű törzstisztet négy kölyök kiparancsolt saját szolgálati gépkocsijából azzal, hogy nekik arra sürgős szükségük van, s mert a tiszt vonakodott az autót átadni, az egyik ״testvér” géppisztolysorozatával formálisan kettényírta. És elrobogtak... Én csak annyit láttam Magyarországból, amennyi befért a Csap- Nyíregyháza-Sárospatak és egy kicsit később Sátoraljaújhely-Erdőbénye-Forróencs-Kassa két kanyarításába, de oda is jutott a szemétbői. Erdőbényéig, Forróencsig éppen az apámmal való találkozás céljából mentem le Sátoraljaújhelyből. Már elmondtam, hogy ott Király Béla hogyan ״utalt ki” talpbőrt és egyéb anyagokat a katonáim ruházatának és csizmáinak javításához, de más esemény is történ: Nagy Tibor hadnagyból főhadnagy lett, és átvette a század parancsnokságát. Gyomor kellett hozzá, hogy ott maradjak szakaszparancsnoknak, de az egyetlen választás a vele való helycsere lett volna, segédtiszti beosztásba a zászlóaljparancsnok mellé. I 537 I