Somlyó Zoltán: Zsidó mezőkön. A másik élet(mű) a másik térben - Hágár 8.; Múlt és Jövő klasszikusok (Budapest, 2009)
Kőbányai János: Utószó
A másik élet(mű) a másik kulturális térben lyó Zoltánt zsidónak látni23), József Attila, Illyés Gyula az ő köpenyéből bújtak elő, s még Radnóti Miklós nem egy versvégi két sorában halljuk az ő, a Végzetes verssorok ciklusban kimunkált hangját és ritmusait. E természetes könnyedséggel azonosulás a magyar népdallal - nemcsak, hogy felér minden hűségnyilatkozattal, politikai és vallási szerepjátszással (költők és írók egy csoportja ezzel a kikeresztelkedés gesztusával kívánták a magyar néppel való azonosulásukat maguknak és a magyarságnak demonstrálni), de eltanulhatatlanul - a neoklasszicizmussal ellentétben - megtestesítették a magyar népbe való funkcionális beágyazottságot. Ezt a kívül-belül állást (divatos szóval: ״kettős indentitást”, vagy ״kettős gyökeret”) a maga rendkívüli tehetsége mellett, illetve azzal együtt, csak olyasvalaki tudta elérni — aki éppen a zsidóságához maradt hű. Éppen ezért oly ״végzetes”, s az eredményét tekintve pedig ״átkozottul” nagy kár, hogy Somlyó Zoltán költészete és a benne esztétikai magaslatra és igazságra emelkedett magatartása nem jutott be a a magyar költészet, a magyar együttélés-kultúra és a magyar emlékezet kánonjába. Először (és utoljára) Zsoldos Sándor vetette fel Somlyó Zoltán, zsidó kulturális térben (jelesül a Patai-féle Múlt ésJövő-Ъеп) megjelent nagy tömegű verseinek a hiányát.24 Hiszen csak a Múlt és Jövőben 147 verse, s tucatnyi novellája, emlékezése 473