Szegő György: Két ima egy istenhez (Budapest, 2017)
XVIII
254 Egy tiszta tekintetű, mosolygós, göndörkés, őszülő hajú férfi fogadott:- Miben lehetek a segítségedre? - kérdezte barátságosan. Azt hiszem, mindent elmondtam - azt is, hogy nem vagyok párttag, sőt kizártak, anélkül hogy beléptem volna -, mert nem láttam értelmét, hogy bármit is eltitkoljak. Édesapámat hallásból ismerte. О maga is vidéki származású, mondta, Hódmezővásárhelyen élt, ahol egyébként apám mint fiatal sebész dolgozott. Nevét Lindenfeldról magyarosította: ebből rájöttem, amit rögtön sejtettem, hogy származásunk azonos lehét. Ezután valami olyasmi történt, amit ismét csak életem csodái közé sorolok.- Elmegyek a személyzeti osztály vezetőjéhez szólt Lajta elvtárs -, és beszélek a fölvételedről. Te maradj itt a szobámban. Kellene nekünk egy olyan embér, aki ideg- és elmegyógyászattal akar foglalkozni. Még izgatottabb lettem. A másik szobából egy magas, vékony, kedves arcú fiú jött át, és bemutatkozott: Bródi Gyurinak hívják.- Ki akarod bulizni a katonaságot, mi? - kérdezte teljes nyíltsággal. - Én is így kerültem ide. Lajta tud rajtad segíteni. Nagyon rendes ember. Itt jó baráti és családias légkör van, eléggé polgárias, hamar beledleszkednél. - Majd hihetetlen bátorsággal hozzátette: - Egyre azért vigyáznod kell. Egy-két beépített ávós spicli azért itt is van, ha hozzánk kerülsz, azokkal nagyón kell vigyázni.