Gróh Gáspár: Két bagoly. Tűnődések, 1997-2020 - Magyar esszék (2020, Budapest)
hogy „hazám”, télvíz idején, haldokolva egyedül fekszik szalmával bélelt ágyán, mielőtt kilehelné nemes lelkét. Elismerést csak halála után kap, mert az igazi poétát nem érthetik meg a kortársai. József Attila sorsa mintha megfelelne az ezekben a toposzoknak kifejeződő várakozásnak. Már amennyire a finomodó kínok világában meg lehet felelni évszázaddal korábbi és más kliséknek. E kép kialakításában a „proletár utókor” kisstílű irodalmi hivatalnokai nagy szerepet játszottak. Ők buzgólkodtak a legtöbbet azon, hogy egy hamis, giccsbe hajló József Attila-életút képével kerekítsék hőskölteménnyé pártjuk nem létező múltját, állítsák a kommunizmus legitimitását igazoló tabló egyik díszhelyére József Attilát. Az életében alig valakié, de halála után majdhogynem szétrajongott költő sorsa több, mint közhely. Szabó Dezső kegyetlenül éleslátó tézise, miszerint a „költő sírján dudva és barátok teremnek”, ezúttal is igaz. A mindenhonnan kivetettség élményétől, a „világhiánytól” szenvedő, abba belepusztuló költő hagyatéka a pártállami ünnepléstől már-már gyanússá vált. Mit lehetett gondolni egy olyan költőről, akiből minden idők legtorzabb értékrendű kultúrpolitikájának a kedvence lett? A „Lobogónk: Petőfi” jelszóval jellemezhető korszak kulturális tervgazdászai József Attilából is legszívesebben lobogót csináltak volna. A denaturált költőt egy olyan párt akarta a magáénak, amelynek elődje életében (amúgy nagyon helyesen!) nem fogadta be őt, s amelynek ügyésze, ha a költő megéli zászlósításának korát, az elsők között tépte volna ki kezéből a tollat. Szegény, szegény József Attila! Soha méltatlanabb utókort, mint amelyikben azok avatnak valakit szentté, akik máskülönben megégetnék. A halott József Attilából pártköltőt csináltak, így ásták be a munkásmozgalmi panteonba, amikor már nem tudhatott védekezni. De a lángész teremtette életmű igen: az utókor sújtotta szellemi örökség kitört a neki szánt szerepből. Végül a költőből mégsem lett a pártállam és a marxista-sema- 132