Kodolányi Gyula: Szóló hangra. Esszék, beszélgetések - Magyar esszék (Budapest, 2012)
Versekről
filigrán csontozató, vastag szemüveges matematikust, aztán az első pesti megállónál megvontam a vállamat, intettem neki búcsúzóul, leugrottam, és megkönnyebbülten oldódtam fel a járda délutáni emberfolyamában. Vállrándításom azt jelentette: a líra nem logika. Mondani nem mondtam semmit. Nem voltam méltón felfegyverkezve az ő logikai arzenálja ellen. Csak az intuícióm súgta, hogy az én kimondatlan gondolatomé az igazság. „A líra logika” - így szól egy kései József Attila-sor, amelyet sokan szeretnek idézni. Ha mégis, valóban logika, igen sajátos. A nagy József Attila-versekben a látásmód egysége sző át mindent, s adja a világ és a vers rendjét. S ez a látásmód gazdagságában, kozmikus erejében messze meghaladja azokat a racionális próbálkozásokat, amelyekben a költő irodalomesztétikát akart teremteni, a klasszikus német filozófia — beleértve a marxizmust is - korszerűsített sablonjaiból. A kései, kihívó és önérzetes verssor is arról tanúskodik, hogy az érett József Attila túllépett ezeken a spekulációkon, és megérezte, hogy a verseknek másféle rendje, rendszere van - amit ha akarunk, nevezhetünk logikának. Ez a logika nem lineáris, nem formális logika, amely szerint matematikus barátom vizsgálta volna a költészet gondolatmeneteit. Nem következnek benne „logikus” következtetések „premisszákból”, nem kapcsolódnak a vers részei egyetlen fonal mentén egymáshoz. Ennek a rendnek a természetéről A Dunánál minden más versnél többet mond. Meta-vers ez, a József Attila-versek verse — mert gondolati szerkezete és domináns képei, úgy gondolom, a vers mindenségéről is szólnak, nem csak az emberéről. Előrebocsátom, hogy mostani tűnődésem során nem idéztem fel emlékezetemben a József Attila-kritika semmilyen írását - úgy közeledtem a vershez, hosszú idő után újra, mint talán először, régen. Illetve, ha úgy, innen és túl is magyarázatokon és irodalmán konvenciókon, mégis, a költő sajátos módján tettem. A bennem lerakodott rengeteg vers - a másé és a magamé - rezonanciájával. Bennünket az olvasásban a költői tapasztalat és kíváncsiság vezérel, meg a szenvedélyes elme-164