Lengyel András: A törvény és az üdv metszéspontjában. Tanulmányok Német Andorról - Magyar esszék (Budapest, 2007)
Németh Andor, Koestler Artúr, József Attila. A találkozások csomópontja: 1933 nyara
Németh Andor, Koestler Artúr, József Attila A találkozások csomópontja: 1933 nyara 1 Németh Andor és Koestler Artúr barátságáról viszonylag sok minden tudható: mindketten megírták önéletrajzukat, s életük eseményeit fölidézve a másikról, barátságukról is szükségképpen szóltak. E barátság története azonban, a kettős megvilágítás minden előnye ellenére, valamiképpen mégis homályos. Mint minden emlékezés, az övéik is csak hozzávetőleges, elnagyolt kronológiát tudnak adni (ez természetesen egyik részről sem szándékos konfabuláció eredménye, az emlékező elme természetéből fakad), s a fölidézett események - asszociatív eredetű - ide-oda csúszásai zavart okoznak. Részben azért, mert nem lehetünk biztosak abban, hogy mi mikor történt, részben — s mindenekelőtt - pedig azért, mert az időpontok elcsúszása következtében különböző, össze nem tartozó dolgok egybemosódnak, félrevezető kontaminációkat alkotnak, s filológus legyen a talpán, aki közöttük rendet tud teremteni. Gond továbbá, hogy - mint megint csak minden emlékezés - ezek is, mire artikulálódtak, egyéni szűrőkön mentek keresztül. Minden emlékező szelektál és hangsúlyoz ugyanis, s hogy mit hagy el s mit emel ki a személyes élményekből, az egyéni kondicionáltságú: az emlékezésben megnyilvánuló szükségképpeni „torzulást” az olvasó csak jó kontrollanyag birtokában veheti észre, ismerheti föl. Azaz: az emlékezés, az oral history írásos változata, lényegét tekintve éppúgy viselkedik, mint a „népi” (vagyis paraszti) kultúrában a folklorizáció. Megjelenik benne a fölidézett „valóság”, de már csak átszűrt, alakított formában. Ezen a megismeréstörténeti helyzeten persze, hagyományos filológiai technikával sokat lehet javítani. Ha az átélő által fölidézett emlékfragmentumokat az eseményekkel egyidejű forrásokkal összevetjük, korrigálható, ami korrigálandó, s ennek a kritikai összevetésnek az eredményeként az önmagukban problematikus emlékmozzanatok is értelmet nyernek. Mindenekelőtt: szétválik, ami az eseménytörténeti rekonstrukció részét, alkotóelemét képezheti, s az, ami nem az eseményekre magukra, hanem csak a visszaemlékező utólagos élethelyzetére, 191