Lengyel András (szerk.): Milyen volt. In memoriam Juhász Gyula - In memoriam (Budapest, 2009)
A "vidéki" költő
jobbjai és legigazibbjai közé fogja emelni.” Ez a legmagasabb hangütés, ami e helyzetben egyáltalán elképzelhető volt. S az előszó mindezt betetőzve még az olvasók támogatását is igyekezett megnyerni: „Emberek, magyarok, íme a költő, aki indul magasba és mélybe: József Attila, szeressétek és fogjátok pártját neki!” (KJA = Kortársak József Attiláról. Bp. 1987.1:28). Ennél jobban fogadott indulásról József Attila nem is álmodhatott. Ha a Színház és Társaság „dicsériádája” elkápráztatta, ez az előszó most legmerészebb álmait is túlszárnyalta. 3. József Attila életműve utólag, visszamenőleg is igazolta a Szépség koldusa előszavát. Juhász Gyula gesztusa telitalálattá vált. Ha azonban magát a Szépség koldusát önmagában vesszük szemügyre, vagy a költő saját, utólagos értékítéletét fogadjuk el, amely válogatott verseinek nagy gyűjteményéből, a Medvetánc kötetből (1934) csaknem az egész első kötet anyagát kihagyta - fölvetődik a kérdés: mi is történt valójában? Miért is állt ki Juhász Gyula e zsengék mellett? Már utaltunk rá, Juhász valóban fölismerte a tehetség jeleit, s emberi rokonszenve is a diákköltő mellé állította. Mindez azonban nem magyarázza eléggé a korai fölfedezést. Látnunk kell, hogy az események alakulásában szerepet játszott a makói és szegedi provinciális viszonyok sajátos kulturális légköre is. A kisvárosban, Makón, ahol a kulturális élet elsődlegesen és csaknem kizárólagosan adaptív jellegű volt, egy valódi alkotó tehetség óhatatlanul föltűnő jelenségnek számított - kivált, ha ehhez a tehetséghez a viselkedés szokatlansága is hozzákapcsolódott. Juhász Gyula számára pedig, aki ekkor már szülővárosában, Szegeden élve is egyféle száműzetésben élt s „falusi költőnek” tudta magát („Tűnik-múlik az egy emberöltő / S én maradok a falusi költő” - írta már Vidék című versében, félreérthetetlen rezignációval), a legkisebb biztató jel is fölértékelődött. így számára minden, amiben a tehetség megcsillant, jelentékennyé vált. Bizonyos értelemben tehát József Attila csak abba a sorba tartozott bele, amely Juhász helyi fölfedezettjeiből, Nagyfalusi Jenőből, Szépkuti Miklósból s társaikból állt össze. 182