Lengyel András (szerk.): Milyen volt. In memoriam Juhász Gyula - In memoriam (Budapest, 2009)
A "vidéki" költő
kálltalan lélekkel ölellek: ha rosszak szivarjaid s babáid elhagytanak: »durate et vosmet rebus servate secundis«! még nem feledted el?” S alatta az aláírás: „aitila” (JAVL 171). A lap azonban így is sokatmondó; az egyenrangúsodás most már előrehaladt. Az „igazi”, önmaga költői hangját megtaláló József Attila itt már visszafordítja a biztatást, amit egykor ő kapott Juhász Gyulától, most már ő biztatja kitartásra mesterét. Az önmagára rátaláló, mozgékony és dinamikus József Attila és a vidéki magányba süppedő Juhász Gyula személyes viszonya tehát észrevehetően átalakult. A kölcsönös becsülés megmaradt, a személyes érintkezés, a kapcsolatot elevenen tartó közös intéznivalók hiánya azonban mindezt egyre inkább elvi lehetőséggé fokozta le. S jelképes, hogy a következő mozzanat, amelyet e kapcsolat történetét áttekintve számba lehet venni, nem Szegedhez, s nem is József Attila kezdeményezéséhez köthető. Akkor került rá sor, amikor Juhász kimozdult Szegedről. 1928. május 20-án, a nevezetes budapesti Ady-ünnepségen Juhász Gyula is szerepelt. A Kerepesi temetőben, Ady sírjánál ő mondott beszédet az összesereglett ifjúság előtt, majd este, a Zeneakadémián tartott rendezvényen verseiből olvasott föl. Ez alkalommal, minden valószínűség szerint, fölfedezettjével is újra találkozott. Ekkor írhatta be a már 1925-ben megjelent Testamentom című kötetébe a József Attilának szóló meleg ajánlást: József Attilának I „Szerelmes fiamnak”, / Pest, 1928. Juhász Gyula (Tasi, 1996. 23). Az ajánlás keltezésében ugyan nem szerepel hónap és nap, de Juhász - amennyire tudjuk - ez időben már csak ekkor járt Pesten, így csak ekkor születhetett meg a dedikáció is. Az idézőjelbe tett, „Szerelmes fiamnak” kitétel (bár nem tudjuk, miért szerepel idézőjelben s mire utal) jelzi, számára immár nagyon fölértékelődött ez a kapcsolat. Nyilván már tudta, fölfedezettje nemcsak nagy reménység, aminek 1922-ben is látszott, hanem annál jóval több: saját hangját megtaláló kitűnő költő. A szoros értelemben vett kapcsolatnak azonban ezt követően már csak egyetlen írásos dokumentuma van, József Attilának a Nincsen apám se anyám kötetbe (1929) írott, levélszerű utóirattal sűlyosbí-202