Pomogáts Béla (szerk.): József Attila: A Dunánál - Egy vers (Budapest, 2010)
Kodolányi Gyula: József Attila: A Dunánál
történeti alkalomnak a követelményét, ennek az erkölcsiségnek a vállalását, amelyben mi, többiek rendszerint összeroppanunk. így erről az oldalról is, az erkölcsi vállalás oldaláról is az ódának az ősök által megszentelt műfaja volt számára az igazán megfelelő forma. KODOLÁNYI GYULA József Attila: A Dunánál A körben járó folyam Evizedekkel ezelőtt, amikor még mindnyájan reménybeli zsenik voltunk, de legalábbis ,jó fejek”, egy matematikus ismerősöm élénken bizonygatta egyik nagy közösségi versünkről, hogy gondolatilag nem logikus. Öt perc volt az egész kiselőadás, annyi, amennyi alatt a busz átdöcögött a késő őszi csúcsforgalomban a Margit hídon Budáról Pestre (megállva a Margitszigetnél is), de nekem nagyon hosszú. Feszengve, de udvariasan hallgattam a finom vonású, filigrán csontozatú, vastag szemüveges matematikust, aztán az első pesti megállónál megvontam a vállamat, intettem neki búcsúzóul, leugrottam, és megkönnyebbülten oldódtam fel a járda délutáni emberfolyamában. Vállrándításom azt jelentette: a líra nem logika. Mondani nem mondtam semmit. Nem voltam méltón felfegyverkezve az ő logikai arzenálja ellen. Csak az intuícióm súgta, hogy az én kimondatlan gondolatomé az igazság. „A líra logika” - így szól egy kései József Attila-sor, amelyet sokan szeretnek idézni. Ha mégis, valóban logika, igen sajátos. A nagy József Attila-versekben a látásmód egysége sző át mindent, s adja a világ és a vers rendjét. S ez a látásmód gazdagságában, kozmikus erejében messze meghaladja azokat a racionális próbálkozásokat, amelyekben a költő irodalomesztétikát akart teremteni, a klasszikus német filozófia - beleértve a marxizmust is - korszerűsített sablonjaiból. 150