Pomogáts Béla (szerk.): József Attila: A Dunánál - Egy vers (Budapest, 2010)
Bókay Antal: Egyén, haza és emberiség József Attila kései költészetében
tragédiává, sosem fog kiderülni. De e vers a bizonyítéka, hogy megadatott neki a számvetésnek abban a nehéz évében a felemeltetés is, mert így élte át a maga Golgotáját. 2010. húsvét BÓKAY ANTAL Egyén, haza és emberiség József Attila kései költészetében 1. Egyén és közösség a harmincas években Mindig és minden költő szükségszerűen végiggondolja azokat a közösségi formákat, amelyekben kora emberének életlehetősége realizálódik. Ez alól természetesen József Attila sem volt kivétel. Gondolatmenetét azonban sajátos fejlődés jellemzi. A harmincas évek elejének forradalmi lendületét egy a kor levegőjéből következő messianisztikus marxizmus jellemzi. A forradalom küszöbén álló társadalomban a költő kizárólag olyan közösségekben gondolkodott, melyek a remélt változás cselekvő részesei lehetnek. A város peremén költője számára egyetlen közösség, a proletariátus osztálya létezik, az egyén pedig mint ezen osztály tagja jelenik meg.1 A harmincas évek közepén azonban - elsősorban a német munkásmozgalom veresége és a fasizálódás miatt - a nagyszerű és lelkesítő forradalmi lendület megkérdőjeleződött. A valóság - és ez a költő személyes tragédiája is volt - nem követte, messianisztikusnak minősítette a forradalmár vágyait. A koncepció újragondolása, a marxista világkép finomítása - nemcsak József Attilánál - már 1934-ben megkezdődött. Verseiben olyan emberi lehetősége1 Erről részletesebben: Bókay Antal: Pszichoanalízis, freudizmus és marxizmus kapcsolata József Attila költészetében. Literatura, 1980. 2. sz. 157