Pomogáts Béla (szerk.): József Attila: A Dunánál - Egy vers (Budapest, 2010)
Bécsy Ágnes: József Attila A Dunánál című versének értelmezéséhez
BÉCSY ÁGNES József Attila A Dunánál című versének értelmezéséhez A magyar irodalom története 1919-től napjainkig1 kötetben a József Attiláról szóló fejezetet író Tamás Attila úgy jellemzi a művet, mint a „tragikus küzdelem vállalásának”, valami „panteisztikusbiologisztikus azonosulási vágynak” a versét. Enyhén elmarasztalja a „nagy antifasiszta lírával” szemben, mert - úgymond - kizárólag a biológiai, vérségi összetartozást hangsúlyozza, a vers érvelése, pozitív indulata és vállalása csonkán marad; a mű nem eléggé társadalmi, osztálytudatos: az osztályharcot „békévé oldja az emlékezés”, marad a feltétlen összetartozás és kibékülés biológiai eszméje. Tamás Attila tehát a vers biológiai vonulatával azonosítja az egészet, ennek alapján emel kifogásokat. A fasizmus ideológiájának korántsem járulékos, de alapvető tétele volt a fajelmélet, a vérség, a faj alapján azonos osztályokat, azonos helyzetű népcsoportokat egymásnak vadító elmélet. A germán faj, a tiszta árja vér szupremációját hirdető gyilkos tömegőrület (bármi volt is gyökere: ezzé vált), mely a „török, tatár, tót, román”, zsidó és sok egyéb „bitang” likvidálásának „eszméjét” állította vezérelvül, nem csak a német fasizmus sajátja volt. A magyar uralkodó osztálynak is volt fajelmélete, volt Lebensraum-igénye: a kiegyezés óta erősödő magyar hegemóniaelv és „kultúrfölény”-mítosz a legtermészetesebben vezetett el ide. A verset még e fajelmélet vonatkozásában sem lehet ellen-fajelméletté egyszerűsítem (lévén vers, nem pedig ideológiai vitairat), de attól a közhangulattól elvonatkoztatni sem, mely a fajelmélet jegyében kialakult. A „biologizmus” ettől kap különösen aktuális funkciót, noha a társa' Bp., Akadémiai Kiadó, 1966. (Szerk.: Szabolcsi Miklós) 198