Pomogáts Béla (szerk.): József Attila: A Dunánál - Egy vers (Budapest, 2010)

Pálmai Kálmán: József Attila: A Dunánál

PÁLMAI KÁLMÁN József Attila: A Dunánál József Attila folyóirata, a Szép Szó 1936 könyvnapjára történelmi tanulmánysorozatot adott ki Mai magyarok régi magyarokról címmel. A sorozat élén - előszó helyett - a költő egyik legnagyobb, legegyetemesebb igényű költeménye állt, A Dunánál. Alkalmi versnek készült, mint hajdan a Nemzeti dal, s mint abból, ebből is egy nép történelmi sorsának foglalata lett. Az eredeti ihlető alka­lomra csak az utolsóelőtti versszak utolsó sora utal, a tanulmányso­rozat címének időszerűbb felét idéző felszólítás: „...mai magya­rok!” A Duna nemegyszer lett a költők lantján a magyar nép sorsának szimbólumává. Eötvös József például 1836-ban Búcsú című elégiá­jában így írt: Buda, - Mohács, - Nándornál elfutó, Tán honnom könnye vagy te, nagy folyó ? Vagy gondoljunk Ady híres költeményére, A Duna vallomására, amikor a „vén Iszter” csacska-részegen „táncolt, dalolt, kuijonga­­tott, mesélt” a költőnek, s mintha maga is megsokallta volna tehe­tetlenségét, „boldogtalan, kis országok között” reménytelenül hömpölygőit tova. 1907-ben keletkezett ez a vers, s egy évvel utóbb, 1908-ban a Magyar jakobinus dalában a belenyugvás kese­rűsége helyett már türelmetlen, perzselő kérdések csapnak ki a szavak kohójából, a közös sors kínjában égve, a nemzeti független­séget s a társadalmi átalakulást egyszerre követelve: Mikor fogunk már összefogni? Mikor mondunk már egy nagyot 60

Next