Sárközy Péter: „Mért ne legyek tisztességes!” József Attiláról - Magyar esszék (Budapest, 2018)

"A legenda oda". József Attila-problémák a tények tükrében

„A LEGENDA ODA” József Attila-problémák a tények tükrében Curriculum vitae József Attila élete a visszaemlékezések tükrében Az általánosan ismert és hagyományosan elfogadott József Attila-életrajz a kö­vetkező: 1905. április 11-én született Budapesten. Apja, a román származású, Erdélyből Pestre jött szappanfőző munkás, József (Iosifü) Áron, kisfia három­éves korában otthagyta feleségét és három gyermekét. A családi legenda szerint „kitántorgott Amerikába”, hogy ott szerencsét csinálva megsegítse családját, de mint kiderült, egyszerűen csak visszament szülőföldjére, Erdélybe, majd Ro­mániába, ahol később újból családot alapított, és fiával szinte egy időben halt meg, 1937 novemberében. Az egyedül maradt anya, a Szabadszállásról cse­­lédeskedni Pestre jött Pőcze Borbála mosónőként, bejárónőként dolgozott, és tartotta el gyerekeit. Amikor nehezebb helyzetbe került, két ízben is menhelybe kényszerült adni két kisebbik gyermekét, Etát és Attilát. A világháború kitöré­sekor már súlyosan beteg asszony több kórházi kezelés után, 1919 decemberé­ben halt meg. Ekkor már az idősebb nővér, Jolán gondoskodott a családról, aki­nek második férje, dr. Makai Ödön ügyvéd lesz a két kisebbik gyerek gyámja.1 Az éles eszű fiút Makóra küldi egy kollégiumba tanulni, ahol tanárai felfedezik benne a költőt. A tizenhét éves fiatal József Attilának 1922-ben jelenik meg első verseskötete, a Szépség koldusa, melyhez a Szegeden élő Juhász Gyula írt előszót.1 2 Az érettségi vizsgát követően a Szegedi Tudományegyetem Bölcsé­szettudományi Karára iratkozik be, és az első évet sikerrel el is végzi, annak ellenére, hogy két verse miatt neve a napilapok hírrovatába kerül. A Lázadó Krisztus című költeményéért istengyalázás miatt első fokon elítélik,3 míg a ké­sőbb híressé vált Tiszta szívvel megjelenését követően egyik professzora, Hor­­ger Antal magához hívatja, és figyelmezteti, hogy aki ilyen verseket ír, abból nem lehet középiskolai tanár. Az első sikereket és kudarcokat követően előbb Bécsbe, majd egy év múlva Párizsba megy. Mindkét városban beiratkozik az egyetemre, de nem végzi rendesen tanulmányait, inkább az emigrációban élő írókkal, értelmiségiekkel találkozik, kisebb lapokban publikál. Bécsben meg­ismerkedik Lukács Györggyel, Lesznai Annával, Kassák Lajossal, Párizsban Illyés Gyulával és Németh Andorral. Ez idő alatt kezd megismerkedni a szo­1 Szabolcsi Miklós: Fiatal étetek indulója. József Attila pályakezdése. Budapest, Akadémiai, 1963, 2 Kortársak József Attiláról. 1. 28-29. 3 Uo. I. 45-60. 7

Next