Sebestyén Ilona (szerk.): Leltárhiány. In memoriam Domokos Mátyás - In memoriam (Budapest, 2009)
Hajnali józanság - Adósságlevél - Írósors - A porlepte énekes - Szembesülés - Nem-múló múlt - Illyés Gyula József Attiláról - Az olvasó fényűzése - A magyar esszé antológiája (1997- 2006)
Jánosi Zoltán A lázadás könyve Domokos Mátyás: Hajnali józanság Ki kit árult el? S ki kit követett? S ha igen: akkor szivünk, néhai költő barátunkkal, szegény Yorickkal szólva, miért csak „titokban hűségeskedik”? Vagy most megy végbe olajozottan az igazi, a jóvátehetetlen hitszegés? - Ilyesmiken tűnődöm én a hajnali józanság óráiban... 1. „A megtartók jöjjenek, igen.” Ezt a gondolatot Nagy László írta le, még Szilágyi Domokos temetésén, de túl gyakran idézzük azóta is. Azt is ő fogalmazta meg még az ötvenes években, egy értékeket „daraboló-koncoló” világgal és annak kulturális propagandájával szemben, hogy „kellenek e bajos földre / újra a dantei léptek, / melyek poklot és mennyet / és mindent lemérnek”. A mély történeti erővonalakon megszületett, arányos és újra meg újra kézbe vehető életművekre pedig azért is van égetően szükség, hogy az olvasó és az értelmező végképp bele ne csavarodjon abba a hínárba, amit a politika, az ennek kiszolgáltatott kritika és a tudományos elméletek szélsőségei is évtizedek óta oly kitartóan szőnek-szövögetnek az irodalom körül, mind sűrűbbé dagasztva a homályt, mind erőszakosabban fojtogatva e művészeti ág önbecsülését és szabadságát. Domokos Mátyás könyve messziről és messzire néző munka. Az irodalomtörténet és a kritika határmezsgyéjén állva a „dantei léptek” igényét valló életműveket a maguk súlya szerint méri, és mindenféle értéket elismer, vagyis maga is „megtartó mű”. Azzá teszi kultúránk fél évszázadát reprezentáló hatalmas ismeretanyaga, de még inkább szellemisége, a mód, ahogy az elmúlt hetven-nyolcvan év és a jelen irodalmához közelít. A szerző ugyanis szellemi hazájának tekinti az irodalmat, és akként is bánik vele. O is, mint annyi általa idézett író, „a magyar irodalom ethoszában találta meg szellemi és erkölcsi önazonosságát”, ez lett a „valódi hazája”, „az a bizonyos »haza a magasban« (Illyés), az »igazi haza«, »a kulturális, 239