Tarján Tamás (szerk.): Kopaszok és hajasok világharca. In memoriam Nagy Lajos - In memoriam (Budapest, 2001)

Emberek, állatok

ják”. (A novellában egy nagy énekművészről van szó, aki, mikor ráébresztik a hangjában rejlő lehetőségekre, és éne­kelni kezd tanulni, anyjával kerül összeütközésbe. „Már me­gint bőgsz!” - mondja az anyja, és így zsörtölődik: „Valami borzalmas, hogy milyen hangja van! Hogy honnan veszi ezt a csúf, vastag hangot! Istenem, honnan veszi?”) József Attila sokszor emlegette Nagy Lajost, de inkább személyes vonat­kozásokban, s olykor gyengéd szeretettel, olykor vad dühvei, de sohasem közömbösen. [...] Csillag, 1954. 12. sz. Kodolányi János Találkozások és búcsúzások [...] 1932-ben az IGE által rendezett Balatoni íróhéten a sió­foki szálloda udvarán este 11 órakor reggelig tartó vitába ug­rattam1 Mécs Lászlóval, a papköltővel. Mécs Ady Endré-sen fésülve, lányosán puha, ábrándozó arcát mint valami paripa fölvetette és a dogmák védelmére fölajzottan szembeszállt József Attila vitatkozó kedvével. A jócskán mámoros Mécs László, József Attila, Nagy Lajos és Terescsényi György je­lenlétében a következő kérdést dobtam föl ugyanis: lehetsé­­ges-e, hogy egy meggyőződéses ateista jó katolikus legyen? Mécs László felhördült, József Attila csúfondárosan az asz­talra vágott, majd mutatóujját fölemelve a papköltőre meredt: „Hadd halljuk, mit szólsz hozzá, te csuhás? Röviden csak annyit erről a vitáról, hogy hajnali négy óra­kor, már derengő reggelben Nagy Lajossal ronggyá vitázva 1 József Attilát [A szerk.] 142

Next