Tarján Tamás (szerk.): Kopaszok és hajasok világharca. In memoriam Nagy Lajos - In memoriam (Budapest, 2001)
A lázadó ember
Lajos, aki a Király utcában, közel a Kőrúthoz lakott, Gergely Sándor, akinek lakása az Eötvös utcában volt, jómagam, aki a Csengery utcában laktam. Törzsasztalunknál találkoztunk és ide ült mindig József Attila is, mióta visszajött Hódmezővásárhelyről. A társaság összetétele 1930 tavaszától 1931 késő őszéig nem változott. Ekkor Gergely emigrálni kényszerült. Mi, többiek kitartottunk kávéházi törzsasztalunknál, és társaságunk Lázár Vilmossal bővült. Köröttünk forrt, kavargóit és vonaglott a polgári társadalom. A nagy világgazdasági válság ideje volt ez, melybe Magyarország is belerendült. 1930 szeptember elsején nyílt összecsapásig fokozódott az osztályharc és egy évvel rá Horthyéknak statáriumot kellett hirdetniük. Asztalunknál már nem beszélgetések, hanem megbeszélések és viták folytak. Az ilyen, gyakran indulatos eszmecserék hozták közel egymáshoz Nagy Lajost és József Attilát. Már azelőtt is ismerték egymást, de a futó érintkezések itt mélyültek el barátsággá. Ez a barátság más kávéházakon át, a két „belső emigráns” között a költő életének végéig tartott. Irodalomtörténeti elemzése nem az én feladatom - bár itt és ekkor született meg József Attila híres Lebukott című verse. Csak néhány emlékemet akarom leírni, csiszolatlanul, úgy, ahogy emlékeim kavargó forgatagából kiszakítom. József Attila rajongásig szerette Nagy Lajost. Egyik verskötetét mint apjának dedikálta. Barátságukat e szemszögből lehet legjobban értelmezni. Az apátián és társtalan költő, az értelmi felismerésen túlmenően, társakat, testvéreket keresett a munkásmozgalomban, és a követésre méltó apát neki a harcos Nagy Lajos jelképezte. Nagy Lajos is szerette a nála egy emberöltővel fiatalabb József Attilát, azonban elsősorban mint derék, kedves fiút. Költészete iránt már hidegebb volt. 182