Agárdi Péter: József Attila, a közös ihlet. Egy irodalmi centenárium tükre és anatómiája - Critica (Budapest, 2010)
A kreatív irodalmiság övezete: József Attila mint intertextus
tette. Megfontolandó észrevételnek látszik, hogy 1989 után a költői nyelv szótárának addig fontos jelentései homályosultak el. Sokáig úgy tűnt, a 20. század költészetének legfontosabb kijelentéseit Ady Endre nyilatkoztatta ki, Babits Mihály deklamálta, József Attila mormolta és Pilinszky skandálta. De 1989 után visszanézve a búcsúzó 20. századra, meglehet, hogy a léha Kosztolányi beszélt a jövő nyelvén, Szabó Lőrinc válik még láthatóvá, Tandori, a kései Petri vagy manapság Tolnai Ottó... De nincs értelme ilyenfajta sorok képzésének. Úgy hiszem, ami 1989 után történik, radikálisan újrarendezi az eddigi szerepeket és az érvényesnek tekintett magyar költészeti nyelv szótárát" - írja roppant érzékenyen és sok vonatkozásban találó érveléssel Borbély Szilárd.409 Majd így folytatja: „József Attila nosztalgiája fölváltotta József Attila költészetének olvasását." Ezt a József Attilára vonatkozó konklúziót azonban mintha cáfolnák az - általam is bemutatni igyekezett - tények. Mintha Borbély állítását megkérdőjelezné az eleven, sőt innovatív József Attila-recepció mindenhová beszüremkedő, a köznapi szlogenektől az esztétikai diskurzusig mindent újragalvanizáló kreatív - tehát aligha pusztán vagy elsősorban nosztalgiázó - nyelvi ereje. Persze Borbély sem örül az utóélet általa nosztalgikusnak vélt fordulata láttán: „Ez önmagában nem biztató történés, hiszen ezután könnyen beállhat a felejtés, mivel alti nosztalgiázik, az már nem a dologra akar emlékezni, hanem önmagára mint az emlékezés tárgyára." Bár semmire - főleg nem az irodalomszociológiai állapotok statikusságára - nincs garancia, s az irodalom, sőt az írásbeli kultúra általános presztízscsökkenése József Attilát is fenyegetheti, mintha Borbély Szilárd víziójával szemben (még?) nem erről vallana a hosszú centenáriumi időszak éppen nem nosztalgikus, hanem nagyon is eleven, sőt innovatív recepciója és kultusza. A társadalom, az olvasók felől a József Attila sorsából és költészetének üzeneteiből a XXI. század elejének szociál- és individuálpszichológiai kihívásaira is roppant érzékenyen reagáló válaszok biztosítják ezt az elevenséget. Az élő irodalom, az ízlés és poétikum felől pedig az eredeti életmű még mindig új és új oldalairól kibomló modális és nyelvi gazdagsága, variabilitása, belső törései és áthasonításai, a baloldali világnézeti folytonosságon belül is feltűnő izgalmas politikai váltásai, radikális kiállásai, József Attila 212