Agárdi Péter: Nemzeti értékviták és kultúrafelfogások 1847–2014 (Budapest, 2015)
ELŐSZÓ
12 tények ismeretét és a hiteles nemzeti tradíciókat. Ám ettől függetlenül: a múlthoz való viszony állandó de- és rekonstrukciója az új történelmi és kulturális perspektívákból nyíló rálátás felől mindig is írástudói kötelezettség. Aktuálpolitikai utalásokkal és példákkal csak ritkán beszélek ki az egykori szövegek interpretációiból, jóllehet 2010 utáni életünk s benne kultúránk nap mint nap provokálná az analógiák kimutatását és az intertextusok leleplezését. Nem akarom, nem fogom azonban a jobboldali előjelű historizálásokat egy baloldalival ellensúlyoz ni, neutralizálni. Az esetleg elhibázott minősítésektől, talán vitatható értelmezéseimtől a szándék természetesen aligha óv meg, de korrekciójuk – bízom benne – nem az előítéletekkel és megbélyegzésekkel terhes politikai köznyilvánosság terepe lesz, hanem a kritikus szakmai fogadtatásé. Az az olvasóm pedig, aki megtisztel azzal, hogy megbirkózik könyvemmel, de alapvetően nem ért egyet állításaimmal, szempontokat kaphat egy más struktúra, illetve értékrend fölállítására. Éles vitákról, ütközésekről bőségesen lesz szó könyvemben; mitől lenne hát áramvonalasított és harmonikus XXI. század eleji újraértelmező földolgozásuk? Ugyanakkor arról is szeretném meggyőzni olvasóimat, hogy mindegyik kultúrafelfo gásban (az ideológiai arculatuk okán tőlem távolabb állókban szintén) vannak jelen tős és maradandó nemzeti értékek. Sőt reális bizonyítékok is megerősítik a számos értékrendbeli, minőségi találkozás tényét és örömét. Hiszen a különböző korokban és szituációkban egyaránt volt „valami”, ami a centrifugális szellemi folyamatokat egy centripetális mozgással ellenpontozta – főleg a korukat „túlélő” értékek, az elévül hetetlen kulturális örökség intézményesülése révén. S hogy mi ez a „valami”? József Attilával válaszolok: „a nemzet: közös ihlet”. A régi-új kultúraelméleti fogalmak általam használatos értelmezését – még ha didaktikusnak tűnik is – a bevezető fejezetben törekszem tisztázni. Az egyes periódusokkal, kultúrafelfogásokkal és képviselőikkel foglalkozó részek és alfejezetek terjedelme eltérő, de az olykor feltűnő különbségek, aránytalanságok korántsem értékítéletek a részemről. Gyakori ugyanis a kereszthivatkozás, a másik ideológiával, kultúrafelfogással, írástudóval folytatott viták oda-vissza dokumentálása. A témakörök és a miniportrék sem mindig követik a szigorú időrendi logikát. Az érveléshez szükséges idézetek esetenként hosszúnak tűnhetnek; mentségem, hogy a kevésbé ismert textusokat bővebben akartam az olvasó elé tárni, és mi sem áll távolabb tőlem a kézi- vagy tankönyvszerű, lekerekítő kiegyensúlyozásnál, az „eszmetörténeti méretgazdaságosságnál”, vagy éppen a kategorikus címkézésnél, a szoborfaragásnál és szoborrombolásnál. Ami vállalt témáimat illeti: bár az iskola a kultúraközvetítés legerősebb, leg inkább intézményesített terepe (hatása felbecsülhetetlen egy ember egész életére és a nemzet jövőjére), a kultúrafelfogásokban betöltött alapvető jelentőségéhez képest mégis viszonylag keveset foglalkozom az oktatási rendszer és szerkezet, a mobilitás és a szegregáció kérdéseivel, az állam és az egyházak iskola-fenntartási szerepe körüli elvi nézetekkel és vitákkal, a felsőoktatási struktúra és az alul- vagy túlképzés elté-