Agárdi Péter: Nemzeti értékviták és kultúrafelfogások 1847–2014 (Budapest, 2015)
A BALOLDALI, ILLETVE SZOCIALISTA KULTÚRAFELFOGÁS - Gyökerek és alapértékek
155 a liberális kultúrafelfogással foglalkozó fejezetben bemutatott Bibó István-i gondolatrendszer és kultúrafelfogás akár itt is elemezhető lenne, főleg ha a szocialista karaktert nem kötjük mechanikusan a proletariátus ideológiájához vagy a marxi ihletéshez, még kevésbé az államszocializmus legitimációjához. Bibó – láttuk – mint értékelvek találkozására törekvő gondolkodó megkísérelte összekötni a különböző progresszív világképek demokratikus erővonalait. A polgári radikális Jászinak és a népi Illyés Gyulának, Veres Péternek is voltak erős szocialista vonzalmai. A Márciusi Front idején, 1937–1938-ban pedig a népiek jelentős része is – egy időre – balra tolódott, jószerivel a vidéket és a parasztság helyzetét jól ismerő fiatal illegális kommunistákkal, például Donáth Ferenccel kialakult együttműködésnek köszönhetően. Hasonló folyamatok zajlottak a felvidéki, az erdélyi és a jugoszláviai ifjúsági, illetve nemzetiségi mozgalmakban is (Balogh Edgár, Fábry Zoltán). Ugyanakkor tény, hogy a baloldali, szocialista kultúrafelfogás képviselői között sokkal gyengébb a szolidaritás, mint a másik három esetében. Bár a konzervatívok, a liberálisok és a radikális populisták táborain belül is voltak éles belső viták, az éppen aktuális politikai konfliktus okozta polarizálódás többnyire mégsem tudta olyan végletesen szembeállítani az irányzatokat s képviselőiket, mint a baloldalon. Nem függetlenül a nemzetközi mozgalmak belső világától. Ez a tragikus megosztottság a magyar szociáldemokraták és kommunisták, vagy az emigráns kommunisták frakciói között maga is egyik oka a „szocialista kultúra” pozíciói hazai gyengeségeinek, kompromittálódásainak, defenzíváinak. Ilyen skizma jellemezte például Kassák Lajos viszonyát nem egy radikális baloldali értelmiségivel, köztük Lukács Györggyel vagy József Attilával, pedig éppen Kassák (persze nem kanonizálható értékrendű) Munka-köre és folyóirata lehet az egyik példa a nyitott, a modernség iránt fogékony, öntevékenységen alapuló baloldali kultúrafelfogásra. 312 Analóg jelenségek tapasztalhatók a tágan értett baloldal rendszerváltozást követő s főleg 2010 utáni sorsában is. A baloldal térfelének ez a „csaták utáni tájképe” sem homályosíthatja el azonban a közös alapértékeket és intenciókat. Nem a pártokhoz való kötődés a lényeg, de olykor nem kerülhető meg ez a szempont sem. A két dimenzió, a mozgalom és a jórészt értelmiségiek által kidolgozott és képviselt világkép között persze van kapcsolat, átjárás, de mégsem azonosítható a kettő. Elegendő csak némely szocialista intellektuelnek a szellemi és kritikai szuverenitás, illetve a mozgalmi, párt -312 Lásd erről legújabban: Standeisky Éva, Kassák – az ember és a közszereplő, Budapest, Gondo lat, 2007; Uő , Az „ismeretlen” Kassák, Élet és Irodalom, 2009. április 24. 17.; Uő , Kassák hite, Egyenlí tő, 2012. 3. sz.; K. Horváth Zsolt, A munkáskalogathia pillanata. Költészet, társadalomkritika és munkáskultúra egysége: Justus Pál és a Munka-kör, Café Bábel, 2008. 56–57. sz. 141–153.; Uő , Szubkultúrák forrásvidékén. Népi kultúra, munkáskultúra és baloldali közösségiség Vajda Lajos életműve körül, Fordu lat, 7. sz. 2009. december. 47–64.; Konok Péter, A „Munka-kör” politikai, szellemi hátországa, Svéd László, A Munka és az ifjúság, Pintér István, Adalékok Kassák és Munka-köre munkásmozgalomhoz való kapcsolatáról, Kővágó Sarolta, Az avantgarde színház, a baloldal és Kassák, Székely Gábor, A Munka a fasizmusról, Múltunk, 2004. 1. sz. 245–309.; Balázs Eszter– Konok Péter, A baloldaliság jelentései: mentalitás, kultúra, politika. Módszertani és historiográfiai vázlat, Múltunk, 2013. 2. sz. 4–82.