Andor Tamás - Kende Tamás - Szabó B. István: Bacsó-könyv (Budapest, 2007)

Szabó B. István: Bacsó Péter tanúságai (Pályakép)

A GYŐZELEM UTÁN acsó Péter pályáján „a győzelem napját" szimbolikusan 1981. május 17-től, A tanú cannes-i bemutatójától, s ezzel nemzetközileg „habilitált" filmren­dezővé avanzsálásától számíthatjuk. A győzelmet Magyarországon az jelen­tette, hogy többé nem kellett A tanúért taktikáznia, magyarázkodnia, hanem ­­majdnem „hivatalosan" is - kultuszfilm lett belőle, mintegy a Kádár-korszak ön­tudatosan vállalt szatirikus ítéletmondása a Rákosi-korszak, a sztálinizmus, a - ne adj isten! - bármikori politikai volunta­­rizmus és téboly fölött. Ekkortól A tanú állandó műsordarabja a filmkluboknak, filmheteknek itthon és külföldön, beke­rült még a történelemtankönyvekbe is. Filmregényként (Magvető Könyvkiadó, 1980) könyvben is megjelent, és 50 ezer példányát napok alatt szétkap­kodták. A győzelem gyümölcsét Bacsó úgy szüretelte le, hogy két filmben is vissza­nyúlt ugyanahhoz az immár nem tiltható korszakhoz, egyszer tragikus, egyszer komikus hangvétellel. Bebizonyította, hogy erről az időről aligha van illetéke­sebb tanúságtevő nála, filmes műgond­ban, kidolgozottságában pedig a Teg­napelőtt (1981) és a Te rongyos élet! (1983) addigi életművének talán a leg­jobb két alkotása lett. A Tegnapelőtt- mint már szóba került - Bacsó pályáján az egyetlen közvetlenül önéletrajzi elemekből épülő film. A Né­­kosz-élményről szól, ismét József Attilától idézett mottóval, amely utal A tanúra is, Bacsó saját életére is, s természetesen a film fiktív történetére is: „Hamis tanúvá lettél / saját igaz pörödnél." - Az idézet alá nem írta oda a vers címét, de anélkül is számíthatott a felidéződésére: Tudod, hogy nincs bocsánat. A dialógusok kidol­gozásába bekapcsolódott a „tanú-társ" író, Karinthy Ferenc és dramaturgként (inkább konzultánsként) a kort - a Né­­kosz-drámát és a Rajk-pert - már tudatos politikusként figyelő, átélő Vásárhelyi TEGNAPELŐTT Rendező: Bacsó Péter; író: Karinthy Ferenc; forgatókönyv: Bacsó Péter; dramaturg: Vásárhelyi Miklós; opera­tőr: Andor Tamás; vágó: Morell Mi­hály; zene: Vukán György; hang: Peller Károly; díszlet: Banovich Tamás; kosz­tüm: Mialkovszky Erzsébet; konzul­táns: Marx József; koreográfus: Krics­­kovics Antal; gyártásvezető: Onódi György; stúdióvezető: Bogács Antal Gyártó cég: Dialóg Stúdió, színes; hossz: 3052 m, 112 perc; bemutató: 1982. március 18. Szereplők: Igó Éva (Gönczy Dorottya), Dörner György (Tokody Fe­renc), Nemcsák Károly (Kulin Károly), Tóth Tamás (Koncz János), Halmágyi Sándor (Sós Lajos), Szerednyei Béla (Muha Berci), Tátrai Mariann (dizőz), Öze Lajos (Dorka apja), Moór Mariann (apácafőnöknő), Fehér Anna, Molnár Ildikó, Rubold Ödön 266 BACSÓKÖNYV Tóth Tamás, Nemcsák Károly, Igó Éva és Dörner György a Tegnapelőtt főszereplői (1981)

Next