Antal Attila - Földes György - Kiss Viktor (szerk.): Marx… Interpretációk, irányzatok, iskolák (Budapest, 2018)
Marxista változatok, kritikai pozíciók - Marxizmus-posztmarxizmus
ideológiai bűneit, „burzsoá elhajlást", Kolnai Aurél, valamint a belga szocialista teoretikus, Hendrik de Man eltévelyedéseit vélték felfedezni. 1930-ban Reich Berlinbe költözött, és az ún. szexuálpolitikai (SEXPOL) mozgalom alapítójaként és vezetőjeként részt vett a Hitler hatalomra jutását megelőző időszak politikai harcaiban. A SEXPOL mozgalom harcot hirdetett a szexuális élet szabadságát és általában az egyéni önrendelkezést korlátozó morális, jogi és gazdasági szisztéma, a szexualitást tagadó valláserkölcs és szexuálmorál, az abortuszt tiltó rendelkezések, a fogamzásgátló eszközök forgalomba hozatalának akadályozása, a „szexuális bűntetteket" elítélő paragrafusok, a házasságkötést és válást megnehezítő körülmények, a pornográfia és a prostitúció, továbbá a tűrhetetlen lakáshelyzet ellen.38 A SEXPOL mozgalom hamarosan szembekerült a kommunista párt hivatalos irányvonalával. Az igazi botránykő azonban Reich 1933 végén megjelent A fasizmus tömegpszichológiája című műve39 volt, amely szembeszállt a fasizmus „hivatalos" (Dimitrov-féle) Komintern-felfogásával, és Hitler mozgalmát tömegmozgalomként fogta fel, hatalomra jutásának okát pedig a tömegek szexuális nyomora által okozott karaktertorzulásokban, a tekintély iránti sóvárgásban jelölte meg. „A fasizmus nem politikai párt, hanem egy meghatározott életfelfogás és beállítódás az ember, a szeretet és a munka iránt" - írta Reich A fasizmus tömegpszichológiá]ának későbbi változatában.40 Ekkor következett be a nagy fordulat. Reich izzó gyűlölettel fordult a sztálinizmus, és korábbi bálványa, a Szovjetunió ellen. Ettől kezdve minden tudományos és propagandisztikus írásában egyaránt azt hirdette, hogy „barna" és „vörös" fasizmus lényegileg ugyanaz, mindkettő egyformán a Gonosz, vagyis az általa „emocionális pestisnek" nevezett kór hordozója és terjesztője. Az emocionális pestis kórokozóját egy bizarr kifejezéssel MODZSU-elvnek nevezte el. (Giovanni MOcenigo velencei nemes volt, az aki elárulta és kiszolgáltatta Giordano Brúnót az inkvizíciónak, DZSUgasvili pedig annak a Sztálinnak volt eredeti grúz családi neve, aki a szexuális forradalmat felszámolta, és visszaállította az elfojtó, elnyomó, autoriter családot.) Reichet mint „trockistát" és „szociálfasisztát" kizárták a kommunista mozgalomból, és ugyanakkor mint „bolsevikot" eltávolították a nemzetközi pszichoanalitikus egyesületből is (amelyen megítélése szerint ugyancsak elhatalmasodott a „MODZSU-elv"). Ezután - teljes elszigeteltségben - Skandináviában próbálta újjászervezni a SEXPOL mozgalmat, végül 1939-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. 1942-ben a Maine állambeli Rangeley környékén települt le, ahol Orgonon néven saját kutatóintézetet alapított. 38 A SEXPOL szövetség programját lásd a magyar nyelvű Reich-válogatásban. Medvetánc, 1983. 39 Massenpsychologie des Faschismus, 1933. 40 The Mass Psychology of Fascism, 1970: xxiiii. 187