Bagi Zsolt: Az esztétikai hatalom elmélete. Kulturális felszabadítás egy újbarokk korban - Társadalomelméleti Műhely (Budapest, 2017)

ESETTANULMÁNY: ÚJ KULTÚRÁT TEREMTENI JÓZSEF ATTILA EMANCIPÁCIÓS PROGRAMJA 1933 UTÁN

Hogy mit is jelent a disszenzuális (az esztétikai művészet által megvalósított) emancipáció, József Attila kései esztétikai prog­ramjának példáján mutatjuk be. A disszenzuális művészet nem a meglévő, az adott talaján áll. Célja nem az, hogy kifejezzen egy, az adott társadalomban létező nézetrendszert. Éppen ellenkezőleg: az, hogy létrehozzon egy még nem létező tudatot, amelyet mint­egy felajánlhat a politikai cselekvés szubjektumának. Az a helyzet, amelyben az autonóm emancipatórikus gon­dolkodó 1933 után találta magát – talán mondanom sem kell –, ha nem is tűnt reménytelennek (ezt talán csak kései néző­pontunk mondatná velünk), de legalábbis elvesztette leg­több támaszát. A fasiszta tömegmozgalmak (és a József At­tila által ekkor már ugyancsak elutasított bolsevizmus) Euró­pa-szerte megállíthatatlannak tűnő módon előretörésben voltak, a tömegek integrációja helyett azok mobilizációja lett a mindennapi politika legközvetlenebb célja és médiuma. Az emancipáció egykor evidens hordozója – a munkásosztály – csak ezen mobilizációs mozgalmak által tűnt felrázhatónak. József Attila azonban – nagy esszéje, A szocializmus bölcselete szerint – egyik utat sem látta járhatónak. Harmadik útjának jellemzőit szeretném itt megvizsgálni, részint elméleti műveire, részint emancipatórikus költeményeire támaszkodva.

Next