Bagi Zsolt: Az esztétikai hatalom elmélete. Kulturális felszabadítás egy újbarokk korban - Társadalomelméleti Műhely (Budapest, 2017)
ESETTANULMÁNY: ÚJ KULTÚRÁT TEREMTENI JÓZSEF ATTILA EMANCIPÁCIÓS PROGRAMJA 1933 UTÁN - Az „öntudat” fogalma József Attilánál
168 Az esztétikai hatalom elmélete Az „öntudat” fogalma József Attilánál József Attila kései költészete – szoros kapcsolatban a ma már meggyőzően rekonstruált értekező prózájával – nagy részben az „öntudat” költészetének tűnik. Maga az „öntudat” kifejezés költészetében éppúgy középponti helyeken jelenik meg, mint értekező prózájában, jelentésének rekonstrukciója azonban korántsem magától értetődő. A kontextusból, illetve a filozófiai témájú szövegekből annyi legalábbis egyértelmű, hogy ezt a kifejezést 1933 után84 már biztosan hegeliánus értelemben használta, nem pedig valamiféle mentális önreflexió értelmében. Az öntudat Hegelnél nem más, mint az „önmagáért való lét” egyik – legalapvetőbb – formája, amely a kanti reflexív öntudat helyébe olyan szubjektivitást állított, amely – röviden szólva – egyszerre személyes és általános.85 A Fenomenológia ide vonat kozó fejezetében az öntudat eleve társadalmi formában jelenik meg: az úr–szolga viszony és a harc az elismerésért hozza létre azt. Ennyiben eredetét tekintve még ez a „személyes” öntudat is interszubjektív. Általában véve is elmondható, hogy az „öntudat” a hegeli filozófia vagy legalábbis a Fenomenológia kulcsfogalma, és mint ilyen, a „szellem” filozófiájához tartozik, nem pedig a tudat vagy még szélsőségesebb értelmezésben a psziché valamilyen elméletéhez. Öntudata az egyénnek csak az univerzális szubjektum által, a társadalom közvetítése révén lehet. József Attila 1933 utáni költészete – amennyiben az öntudat keresésének tűnik – azt a problémát teszi meg poétikai programja középpontjának, miként lehet az univerzálisat reflektálni 84 Elfogadom itt Miklós Tamás elemzését, amely 1933/34-ben cezúrát mutat fel József Attila gondolkodásában, és a ’33 utáni korszakot mint a determinisztikus marxizmus feladását (és egy új, humanista marxizmus felé való fordulást) értékeli (Miklós, 1988). Ezt támogatja Veres András értékelése, aki ezt a mozzanatot Miklós elemzésének maradandó elemeként tárgyalja, amely túléli Lengyel Andrásnak, illetve Tverdota Györgynek Miklós datálásaival kapcsolatos kritikáját (Veres, 2012). Magam e korszak kulturális programjának értelmezéséhez szeretnék hozzájárulni. 85 Lásd elsősorban: Habermas, 2009.