Bagi Zsolt: Az esztétikai hatalom elmélete. Kulturális felszabadítás egy újbarokk korban - Társadalomelméleti Műhely (Budapest, 2017)
ESETTANULMÁNY: ÚJ KULTÚRÁT TEREMTENI JÓZSEF ATTILA EMANCIPÁCIÓS PROGRAMJA 1933 UTÁN - Az „öntudat” fogalma József Attilánál
170 Az esztétikai hatalom elmélete tudat egyszerre egyedi és általános: a lírai én egyedisége és a világ általában vett öntudata. Problémát első pillanatban csak az jelent, miként értsük ez esetben a második sort: „te lelked érzed, a lázat”, de ez is csak a kontextust figyelmen kívül hagyva kérdés. Miklós Tamásnak a neurózis József Attila-féle értelméről adott olvasata89 alapján elmondhatjuk, hogy a „lélek” megkülönbözte tése a tudattól (amennyiben az önmegszólítás a tudatnak szól, amelynek furcsa módon „lelke” is van) csak addig tűnik értelmetlennek, amíg nem vesszük figyelembe, hogy a lélek egyéni, a tudat viszont társadalmi. A lélek a világ sebe, amennyiben a tőkés rend világa szükségszerűen neurotikus pszichét hoz létre. E két sor a társadalmi neurózis megjelenítése, nem pedig a külvilág reprezentációja az elmében. Az Eszmélet ben és más korszakos versekben a szituáció, a vers „kontextusa” (azon problémák összessége, amelyre a vers poétikus válasz) nem bizonytalan, nem többértelmű. A szituációt József Attila kínos pontossággal vázolja, és e tekintetben az értelmezőnek nincs más választása, mint hogy rekonstruálja azt.90 Kései költészetének redukálhatatlan sajátossága az, hogy egy társadalmi-történelmi szituációra adott válaszként születik meg. A meghasonlottság (az irodalmi nyelv) mindig a válaszban található fel: a válaszok irodalmi válaszok, a szituáció azonban túl van az irodalmi nyelven. Még pontosabban: az irodalmi nyelv az e szituációban adott szükségletre adott válaszként születik 89 „Az ebből az időből származó két szövegrészlet megegyezik abban, hogy a neurózis a tőkés társadalom terméke [...] Abban is, hogy ebben a helyzetben, a »neurózisok és társadalmi forradalmak korában« a neurózisban szenvedő vagy forradalmár, vagy neurotikus lesz, attól függően, hogy tudatosítja-e neurózisa társadalmi eredetét, vagy ehelyett »önmagával vív«.” (Miklós, 1988: 118.) 90 Nem arról van szó, hogy az irodalom „kontextuális elemzése” mellett törnénk itt lándzsát. A kérdésről már állást foglaltunk arra a következtetésre jutva, hogy „immanens értelmezés” és „kontextus” nem állnak egymással szemben az irodalmi nyelvben. Lásd: Bagi, 2005. Arról van szó, hogy az irodalmi nyelv egy szituációban születik, és ez a szituáció József Attila kései költészetében társadalmi. Az irodalmi nyelv meghasonlott természete (tehát az, hogy egy irodalmi mű értelmezése soha nem kimeríthető, így az értelmezés során az értelmező jelentéstulajdonításai mindig esetlegesek) nem azok szituációját jellemzi.