Bagi Zsolt: Az esztétikai hatalom elmélete. Kulturális felszabadítás egy újbarokk korban - Társadalomelméleti Műhely (Budapest, 2017)
ESETTANULMÁNY: ÚJ KULTÚRÁT TEREMTENI JÓZSEF ATTILA EMANCIPÁCIÓS PROGRAMJA 1933 UTÁN - Az „öntudat” fogalma József Attilánál
174 Az esztétikai hatalom elmélete kultúrát. 96 Ehhez pedig egy olyan szerepfelfogás tartozik, amely nem igazodik a pártdirektívákhoz, és nem fogadja el a készen adott filozófiai vagy ideoló giai mintákat, hanem folyamatosan tágítja azokat. Könnyen lehet, hogy József Attila irritáló vitapartner volt, de elméleti művei ettől még nem lesznek puszta „okoskodások”, ahogy kortársai gondolták. Azok lesznek, amik: a disszenzuális kultúra termelési eszközei. Személyes irritáció és objektív disz szenzus nemritkán kéz a kézben járnak: az adottól eltérő gondolat kimondása sokszor elviselhetetlenül idegesítő – vagy „arcátlan”, ahogy Schlegel írta. Amiről tehát itt szó van, az nem más, mint Marx híres alap– felépítmény gondolata. Ez az egyik legfélreértettebb marxi gondolat, mert nagyon könnyű úgy értelmezni, hogy a felépítmény másodlagos szerepet játszik az emancipációs küzdelemben. Ha a felépítményt „végső soron” az alap határozza meg, akkor az talán nem is más, mint annak ábrázolása, reprezentációja a tudatban, amely lényege szerint elhanyagolható. József Attila 1933-ban azonban már biztosan nem így látja. A kultúra, az öntudat a felépítmény. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elhanyagolható lenne az alaphoz képest. Ezt tartja bolsevik elképzelésnek A szocializmus bölcselete című írásában. 96 Valójában a nagy elméleti költemények ( Eszmélet, A város peremén, Külvárosi éj stb.) és a töredékek tökéletes összhangban vannak egymással. Hogy erre egyetlen példát hozzunk csak, a kritikai kiadásnak A város peremén 19. sorának szövegváltozatai (József A., 2005: II: 172.) jól mutatják, hogy a vers a gondolathoz – a mondandóhoz – igazodva nyeri el végső alakját, a „Nem isten, nem is ész, / hanem a szén vas és olaj, / a való anyag teremtett minket” mondatban az első változatban „megértett anyag” szerepel, ami hegeliánus mondandót takar, az anyagban ott van az ész. Ehhez képest az első módosítás naiv materialista: a „tudatlan anyag teremtett minket”. A végső változat („való anyag”) azonban feloldja az anyagnak ezt a naiv materialista szemléletét, helyette azonban egy semleges megoldást választ, nem dönt arról, hogy az anyag megértett vagy tudatlan-e, hanem egészen egyszerűen a vers további soraira bízza az anyag mibenlétének meghatározását. A vers hozza létre az anyag értelmét, nem az előzetesen adott filozófiai nézet (amelyet egyetlen jelzővel amúgy is lehetetlen lenne megidézni). A döntés azt sugallja, hogy a költeménynek magának kell új értelmet teremteni, azt nem vehetjük át készen kapott filozófiákból.