Bagi Zsolt: Az esztétikai hatalom elmélete. Kulturális felszabadítás egy újbarokk korban - Társadalomelméleti Műhely (Budapest, 2017)
ESETTANULMÁNY: ÚJ KULTÚRÁT TEREMTENI JÓZSEF ATTILA EMANCIPÁCIÓS PROGRAMJA 1933 UTÁN - A költő: az adott világ varázsainak mérnöke
182 Az esztétikai hatalom elmélete történik meg, és nem a realizmus organikus struktúrájában. A két dologiság vagy tárgyiasodás harca az ösztönök harcára emlékeztet, és József Attila Freudot is úgy interpretálja, mint Marxot: az életösztön és a halálösztön harca ellentétes igazságok harca, és elutasítja Freud késői elméletét, mert úgy látja, a felettes én mindenestül valami hamisság, ami nem küzdhet meg az ösztönökkel, nem fojthatja el azokat, arra csak egy másik ösztön lehet képes. „Freud újabban egy »ösztönös én és egy felettes, erkölcsi, eszményi én« összeütközésében látja a neurózist, az idegességet. Ezt a nézetét minden tiszteletem ellenére sem oszthatom. Ha nem belső, motorikus erők, tehát ösztönök ütköznek össze az emberben egymással, akkor nem lehet egyáltalában összeütközés. Az erkölcsi, eszményi én motorikus erejét, amellyel ösztönerőt képes elfojtani, csakis ösztönerő szolgáltathatja, magának az erkölcsnek, az eszménynek, semmi ereje nem lehet, ha ösztönerő nem áll mögötte.” (Ekkor azonban elválasztják... ) „Amint az ellentmondásokkal terhes kapitalista termelési módon épül fel a polgári társadalmi rend és erre mint alapra helyezkedik az ideológiai felépítmény, végső fokon a tudomány, a vallás, a művészet és a filozófia, úgy épül fel az ellentétes érdekű ösztönök viszonyán az emberi lélek és végső fokon a tudat minden formája.” Két kultúra létezik a kapitalizmusban, az egyik géppé változtatja az ember tudatát, a másik ezt a gépiséget visszaváltoztatja emberek társadalmi viszonyaivá. Emberivé tenni a gépet egy új képintegrációt, képalkotást feltételez. Ha az ember az Eszmé letet, A város peremént vagy a Külvárosi éj t olvassa, nem az or ganikus képalkotás humanista verseivel találkozik, hanem egy személy szerint vannak viszonyban egymással, de mig a termék áru, e személyi viszonyok dologiaknak látszanak. Hasonló módon csak látszatra realizmus a marxi szemlélet, valójában humanizmus. Maga Marx Feuerbach szóhasználata szerint él a »materializmus« kifejezéssel, de nem egyszer, szintén Feuerbachhoz hasonlóan, humanizmust mond.” (Ökonomikus realizmus helyett... , József A., 2003.) A társadalmi ember a ’30-as évek József Attilája számára azonban nem feuerbachiánus, nem egy objektivációk nélküli emberiség (lásd Heller, 1976), hanem az „anyag gyermekeinek” gépipari embere.