Balázs Eszter - Koltai Gábor - Takács Róbert (szerk.): Homoklapátolás nemesércért. A 70 éves Standeisky Éva tiszteletére (Budapest, 2018)
Agárdi Péter: Metszet. József Attila Az egységfront körül (1933) című tanulmányának recepciótörténetéből
20 Standeisky Éva születésnapjára sérlet József Attila ürügyén. Gyertyán Ervin [bevezetőjével]. Kritika, 1986/8. 17-22.; Horváth Márton: József Attila és az illegális Kommunista Párt. [Vita Vértes György 1964-es könyvével] Kritika, 1986/2. 25-27. 30 Forgács László: József Attila esztétikája. Magvető, Budapest, 1965. 166-174. A nyilvánosságban az 1960-as évek során szinte egyedül Forgács László foglalkozik részletesen Az egységfront körül bemutatásával és értékelésével, viszonylag tárgyszerűen és társadalomfilozófiai-politikaelméleti síkon, ugyanakkor megpakolva erőltetett aktualizálásokkal. A „leninizmust” elválasztja a József Attila által élesen - Forgács szerint tehát joggal - bírált szektás-anarchista szellemű „baloldali” kommunista felfogástól, amelyet a trockizmussal is rokonságba hoz. Ezzel a „kétfrontos” érveléssel Forgács egyúttal a korabeli kádárista ideológiai felfogást is igyekezett historizálva igazolni: „József Attila árnyaltan értékel: nem tesz egyenlőségjelet időleges és végleges eltévelyedés közé. Tudja, hogy van különbség a szociáldemokraták pragmatikus és a kommunisták taktikai tévedése között. A kapitalizmus szocializmusba belenövésének egész elméletét elutasítja, míg a kommunista mozgalomnak csak ez idő szerinti, baloldali taktikáját hibáztatja. Fejtegetései során azonban a reformizmustól is érveket kölcsönöz; méltatja Bernstein érdemeit »a munkásság megszervezése körül«; s míg az elsők között száll síkra az akcióegység követelése mellett, jogosulatlannak véli a szociáldemokrata vezetők felelősségének felvetését, ami pedig nagyon is indokolt kérdés volt. Ezeknek a problematikus következtetéseknek József Attila koncepciójában azonban nemcsak visszahúzó politikai jelentésük, hanem jogosult szociológiai indoklásuk is van.” Szellemesnek tartja, hogy a költő „demokratikus-” és „diktatúra-utópiák”-ról beszél, amikor mindkettőt elveti, de aktuálpolitikai felhanggal vitatkozik is József Attilával: „A szocializmus valóban nem építhető fel a lakosság többségének részvétele nélkül: a hatalom csak így tartható meg. De a szocialista forradalmi átalakulás időszakában a hatalom megragadásához, mint Október és a magyar Tanácsköztársaság [sic!] is bizonyítja: elegendő lehet a munkásság többsége. A lakosság többsége Oroszországban csak jóval a hatalom megragadása után állt a diktatúra mellé. A történelmi lehetőség meghatározó jelentőségét ezen a ponton objektivisztikusan eltúlozza a gondolkodó [József Attila]; s ezzel közelébe került a bolsevizmust a hatalom megragadása miatt támadó szociálreformista és revizionista álláspontnak. A baloldali utópia bírálata közben engedményeket tesz a »demokratikus« utópiának. Ennek az állásfoglalásnak a publicista elszigeteltsége a magyarázata; a munkásmozgalomban a német fasizmus áttörésének pillanatában nem a leninista, hanem a jobb- és baloldali irányzat érvényesült.”30 Vértes Györgynek, az egykori illegális kommunistának, a népfrontos orientációjú későbbi Gondolat (1935-1937) szerkesztőjének nagy vihart kavaró 1963-as cik-