Balázs Eszter - Koltai Gábor - Takács Róbert (szerk.): Homoklapátolás nemesércért. A 70 éves Standeisky Éva tiszteletére (Budapest, 2018)
Agárdi Péter: Metszet. József Attila Az egységfront körül (1933) című tanulmányának recepciótörténetéből
12 Standeisky Éva születésnapjára megítélésében, ami egyrészt a József Attila-próza korlátozott ismeretével és alulértékelésével, másrészt a kommunista párt számára „kínos” írások - akár a mentegető tapintat indokolta - tudatos elhallgatásával függött össze. Horváth Mártonnak 1946-1947-ben két további József Attila-írása is született, amelyekben ugyancsak nem esett szó Az egységfront körűiről. 1950-ben, tehát már a Rákosi-korszak totalitárius periódusában Lobogónk: Petőfi címmel kötetbe gyűjtötte 1945 és 1950 közötti művelődés- és irodalompolitikai írásait, némileg át is hangolva azokat az új politikai periódus normái szerint, előszavában pedig a korábbinál doktrinerebben és ideologikusán foglalta össze az MKP és József Attila viszonyának tanulságait. Miközben szerinte József Attila „a proletárirodalom egyetlen, valóban reprezentáns képviselője volt Magyarországon”, s ekként emeli be a panteonba a költő életművének teleologikusan kommunistaként ábrázolt vonulatát, azért kijelenti: „Verseinek egy része azonban a szörnyű és kiúttalan pusztulást tükrözi. Nem saját hibájából, de bizonyos fokig mégis csak eltávolodott a Párttól. Egész művének legnagyobb korlátja az, hogy politikai programjában nem támaszkodik a Szovjetunióra: innen az izolálódás és a pusztulás. Elvont »szocializmus«, mely nem függött össze a Szovjetunió és a Párt eleven életével, nem lehetett ellensúly a fasizmus nagyon is fizikai jelenlétével szemben.”7 Horváth későbbi visszaemlékezései viszont negyedszázaddal korábbi álláspontjának egyfajta belső önkritikájaként, kritikai kompenzációjaként is olvashatók.8 A Rákosi-korszak népszerűsítő és kanonizáló könyveiben lényegében szó sem esik e tanulmányról.9 Az 1950-es évek első felének művelődés- és irodalompolitikáját, hagyományszemléletét döntően meghatározó Révai József 1951-es, hírhedtté vált kongresszusi beszédének tétele Ady Endre, Bartók Béla és József Attila „néptől idegen, dekadens, kétségbeesést tükröző vonásairól”10 betetőzte, hivatalossá tette azt a szemléletet, amelyet Horváth Márton 1950-ben megfogalmazott. Ebbe az akkor kanonizált szocializmus- és irodalomfelfogásba, illetve a „kommunista József Attila” szoborrá merevített, 7 Horváth Márton: Lobogónk: Petőfi. Szikra, Budapest, 1950. 8. 8 E. Fehér Pál-Pándi Pál-Szigethy Gábor: „Lobogónk: Petőfi?”. Beszélgetés Horváth Mártonnal. Kritika, 1972/11. 13-15.; Horváth Márton: József Attila és az illegális Kommunista Párt. [Vita Vértes György 1964-es könyvével] Kritika, 1986/2. 25-27. 9 József Jolán: A város peremén. Athenaeum, Budapest, [1950]; Fövény Lászlóné: József Attila. Magyar Irodalomtörténeti Társaság-Művelt Nép, Budapest, 1953. 10 Révai József: [Beszéd a Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusán 1951. február 26-án]. In uő: Kulturális forradalmunk kérdései. Szikra, Budapest, 1952. 5-40. Vö. Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet. A két világháború közötti marxista kritika József Attila-képéről. In Illés László - József Farkas (szerk.): „Vár egy új világ”. Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből. 4. Akadémiai, Budapest, 1975. 125-126.; Agárdi Péter: Korok, arcok, irányok. Szépirodalmi, Budapest, 1985. 236.