Balázs Eszter - Koltai Gábor - Takács Róbert (szerk.): Homoklapátolás nemesércért. A 70 éves Standeisky Éva tiszteletére (Budapest, 2018)
Agárdi Péter: Metszet. József Attila Az egységfront körül (1933) című tanulmányának recepciótörténetéből
i8 Standeisky Éva születésnapjára a terror kontextusában.) A cikkben - folytatja Szabolcsi - megmutatkozik „József Attila skolasztikus okoskodásra való hajlama, kétségbeesésének tükröződése, s egyes helytelen állítások is találhatók benne (pl. a szervezettség bizonyos fokú lebecsülése, a szociáldemokrata tömegekre való utalás stb.). Nem látta helyesen a szociáldemokrata vezetők - azóta történelmileg bebizonyított - felelősségének kérdését sem. Az is biztos viszont, hogy az éles és merev, valóban nem segítő szándékú válasz [Téglás név alatt] tovább távolította a párttól. A cikk körüli kérdések természetesen még további alapos vizsgálatra szorulnak”.22 Az 1956 utáni magyarországi politikai fejleményektől és történelmi-ideológiai irányelvektől kevéssé befolyásolt jugoszláviai magyar irodalmár, a fiatal Bori Imre még 1958-ban monográfiát ír József Attiláról, de az akkor kéziratban marad, s csak a József Attila-centenárium alkalmából kerül nyilvánosságra,23 a kiadatlan könyv egyes részei viszont belekerültek egyik 1960-as folyóirat-publikációjába.24 Bori már használta a Szabolcsi szerkesztette kritikai kiadást, kéziratában a költő tanulmányai is szóba kerültek, idézi Az egységfront körűit is, de érdekes módon - miként több magyarországi hivatkozás - ő sem adja meg a tanulmány címét. A németországi események, Hitler hatalomra jutása kapcsán - írja Bori - József Attila „a tömegek »éretlenségét« tapasztalta, és így módosította a Kommunista Kiáltvány gondolatát: »A proletároknak csak rendkívüli körülmények között nincs láncaikon kívül veszteni valójuk -, általában azonban van veszteni valójuk: az életük. Amíg a proletárok, akik elvégre emberek, életét tőlük idegen erők (pl. háború) nem vetik kockára, addig ők maguk eszményeik kedvéért nemigen kockáztatják, márpedig a szocialista társadalom alig lehet számukra, a zöm számára több az ideálnál«, s ezzel élére állította a kérdést. Nem eszményi proletárokat lát, hanem hús-vér embereket, akiknek a tudata messze elmaradt, és forradalmi akciót abban az időben nehéz lett volna várni tőlük. A jövő, a végső cél helyett ezért fordul a figyelme a jelenre, s a kiábrándultság, ami szavaiból kicseng, éles fényt vet kortársai arcára is - azok az ő szemében nem eszményi emberek többé.”25 Ehhez a félszeg, „tárgyiatlan” hivatkozáshoz képest a zoo 5-ben posztumusz publikált 1958-as könyv még és már megnevezi Az egységfont körül című tanulmányt, s részletesen ismerteti József Attila polémiáját az Egységfont füzetek szövegével. Bori rámutat, hogy a költő élesen bírálta a KMP s általában a baloldali szektarianizmus jelenségeit. „József Attila elfordulása a közvetlen pártmunkától és a párt gyakorlatától ebből a felismerésből ered: »[...] a valóságban csak maga a munkásosztály állhat helyt a munkásosztály érde-22 József Attila: József Attila összes müvei. I. m. 372- 374. 23 Bori Imre: József Attila költészete. Utószó: Bányai János. Forum, Újvidék, 2005. 24 Bori Imre: József Attila tanulmányai. Híd, 1960/9.685-696. 25 Uo. 691-692.