Balázs Eszter - Koltai Gábor - Takács Róbert (szerk.): Homoklapátolás nemesércért. A 70 éves Standeisky Éva tiszteletére (Budapest, 2018)
Agárdi Péter: Metszet. József Attila Az egységfront körül (1933) című tanulmányának recepciótörténetéből
24 Standeisky Éva születésnapjára már a párt szervezeti keretein kívül levő, de hozzá ragaszkodó ember írta”. A Téglás-cikkről pedig ezt írja: „a párt akkori álláspontját fejezte ki: éles és merev volt, továbbtaszította József Attilát a párttól, egyes megállapításai politikai megbélyegzésnek számítottak. [...] 193; végéről, 1934 elejéről - származhatik az a talán a budapesti pártszervezettől származó, több elvtársnak szóló utasítás, hogy József Attila nem tagja a pártnak, megkell vele szakítani a kapcsolatot.”40 (Utolsó, 1998- as monográfiájában Szabolcsi még egyszer nekifut Az egységfront körül értelmezésének, de már önkritikával, új hangsúlyokkal.41) Ez a „kiegyensúlyozó” álláspont jellemző a hatkötetes akadémiai irodalomtörténeti kézikönyvre., amely az 1960-as évek derekán jelent meg. A külső borítója alapján „spenótnak” becézett munka törekedett függetleníteni magát a József Attila-cikk körüli politikai, illetve frakcióvitáktól, de ez teljesen aligha sikerülhetett. Az egykori konfliktust mindazonáltal ez az 1966-os kötet és más „hivatalos” dokumentumok azzal igyekeztek tompítani, hogy túldimenzionálták a korabeli szereplők elfogultságait, a hiperérzékeny költő személyiségjegyeit, illetve a költő és a kommunista mozgalom későbbi állítólagos újraközeledését a Komintern VII. kongresszusa nyomán. Ezzel egyidejűleg nyomatékosan érveltek József Attila pártos líraiságának töretlen folytonossága mellett. Ezt a szemléletet tükrözi a Tamás Attila által írt, Szabolcsi szerkesztette József Attila-portré, amelynek jelentős szerepe volt az 1966 utáni értelmezések és a közismeret, az irodalompolitikai diskurzusok és a tankönyvek szemléletének formálásában: József Attila „cikke élesen bírálta a szektás vonásokat, és sok olyan kérdést vetett föl, amelyet később a nemzetközi munkásmozgalom gyakorlata, elsősorban a Komintern VII. kongresszusa igazolt. A cikkben ugyanakkor találhatók helytelen állítások is, túlzott kétségbeesés; viszont a rá adott válasz tovább élezte az ellentéteket. Az 1934-35 közti időszakban kétségtelen, hogy a költő és a párt közt szaporodtak a nézetkülönbségek; ugyanakkor azonban ezekben a nehéz években is a szocializmusért való aggodalom, a párttal, a tömegekkel való együttérzés jellemzi József Attila magatartását. Megrázó ma is nyomon kísérni, hogy küzd benne sértődöttség és bizalom, a párthoz való tartozás vágya és a hibáktól való félelem. Egész magatartásának, költészetének egyik fő mozgatója ekkor ez az ellentét. [...] Ha a szervezeti kapcsolat meg is lazult József Attila és a párt közt, a legigazibb értelemben pártos költő ő; lírája - történeti távlatokból tekintve - kifejezi, kimondja a magyar nép, a magyar munkásosztály legmélyebb vágyait, törekvéseit, helyesen tükrözi legigazibb aspirációit; s még nagyobb távlatban: egész 40 Szabolcsi Miklós: József Attila és az illegális Kommunista Párt viszonyának kérdéséhez. I. m. 66-69. 41 Szabolcsi Miklós: Kész a leltár. József Attila élete és pályája, 1930-1937. Akadémiai, Budapest, 1998, 245-248.