Feitl István - Földes György - Hubai László: Útkeresések. A magyar szociáldemokrácia tegnap és ma (Budapest, 2004)
Első rész. A demokratikus magyar baloldal dilemmái az ezredfordulón
moly hatást gyakorló szocialista lapokat és folyóiratokat is, az 1905-től napilappá váló és hétvégi kulturális melléklettel megjelenő Népszavat, amely máig a legidősebb kontinuus újság hazánkban; az 1906-tól működő Szocializmust, továbbá a Munkát, a Szép Szót stb. Hasonlóképp beépültek a magyar kultúraközvetítő rendszerbe a munkásmozgalom önerős kulturális intézményei a munkásotthonoktól és a falusi olvasóköröktől a Galilei Körön és a különböző testedző szövetségeken át a civil jellegű, természetjáró és alkoholellenes egyesületekig és amatőr művészeti törekvésekig; illetve az 1930-as évekbeli Munkások Irodalmi és Művészeti Szövetségéig és a ja üres Munkaközösségig stb.- Nemcsak egy politikai mozgalmon és ideológián belül, hanem az egész nemzeti kultúra vonatkozásában is értékrendalakító, tudatosító és elméletiesztétikai vonatkozásban kánonbővítő, kánonképző szerepet játszottak szociáldemokrata világképű értelmiségiek. Példa erre a Nyugat, a Nyolcak, a Szocialista Képzőművészek Csoportja folyamatos kritikai reflektálása, a képző-, a zene- és színházművészeti, továbbá az irodalmi avantgárd kibontakozásának segítése és elfogadtatása stb. Más kritikusokkal együtt, de vitathatatlan a szerepük a kor egyetemes rangú alkotóinak - mint Ady, Bartók, Kassák, József Attila - korszerű értelmezésében és az összmagyar kultúrába való integrálásában (Révész Béla, Bölöni György, Fejtő Ferenc, Bálint György, Szélpál Árpád, Jemnitz Sándor, Tóth Aladár, Kállai Ernő, Hevesy Iván, Háy Károly László stb.). Egyáltalán: tudománytörténetileg is maradandó a jelentőségük egy korszerű humanista művészetfelfogás, társadalomelvű (de az „irányzatosságot’’, a művészileg nem hitelesített „tendenciát" elutasító) esztétika kidolgozásában. A szociáldemokrata Fejtő például naprakész érzékenységgel szemlézte és építette be a hazai irodalmi köztudatba a modern nyugati irodalom olyan alkotóinak teljesítményeit, mint Thomas Mann, Proust, Gide, Joyce, Huxley stb.- Doktriner melléfogások és illúziós öncsalások árán, de a szociáldemokrácia hozzájárult a magyarság és Kelet-Európa Trianon utáni új helyzetének, az ezzel kapcsolatos nemzeti, etnikai és társadalmi konfliktusoknak az értelmezéséhez, illetve a belőlük adódó nemzetiségi identitási és kulturális küldetés megfogalmazásához, megszervezéséhez - a kisebbségi helyzetbe került felvidéki, erdélyi és jugoszláviai magyarság soraiban (Balogh Edgár, Dienes László, Fábry Zoltán, Gaál Gábor, Jordáky Lajos stb.).- Külön elemzésre méltó a szociáldemokrácia társadalomtudományi és publicisztikai övezete is, amely elsősorban a szociológia (Szabó Ervin, Kunfi Zsigmond, Varga Jenő, Braun Soma, Földes Ferenc, Szalai Sándor), a művészetelmélet és irodalomesztétika (Diner-Dénes József, Szabó Ervin, Bresztovszky Ernő, Fejtő Ferenc, Bálint György, Kassák Lajos, József Attila), továbbá a történetírás és a modern pszichológia ágazataiban hozott maradandó értékeket. Az utóbbit illetően hadd utaljak a hagyományosan szociális érzékenységű és progresszív szellemiségű freudizmus magyarországi tudományos „karrierjére" (József Attilánál is). De emlékeztetek a Madzsar József szerkesztette 1928-as Társadalmi Lexikonra, továbbá a század második harmada történelmi, szociológiai, jogi vértezetű közírásának olyan - szűkebben vagy tágabban baloldali - egyéniségeire, mint Faragó László, K. Havas Géza, Horváth Zoltán, Ignotus Pál, Gáspár 249